"...fejest ugrunk az énünk éjszakájába, és a saját őrangyalunk megszállotjaivá válunk"

szeretem Kerouacot

such a perfect night...

Megismertünk nagyon sok új embert, nagyon különlegeseket is. Egy nőt, akinek olyan életet van lehetősége és bátorsága élni, amiről sokan csak álmodunk, Holgert, akihez kevésnek érzem magamat és az életemet h beszélgessünk (mint HB, v régen Midlo és Atesz) de tegnap mégis nagyon jól elvoltunk és sokat nevettünk együtt. Volt sok nagyon finom empanada, amit sutyiban ettem amíg a többiek még csak a levesnél tartottak, de cserébe aztán majdnem mindent elmosogattam. Aztán, bár kicsit később a tervezetnél de végre elindultunk JAMBOREEba!!! Beléptünk, szólt a reggae és nem lehetett levakarni a mosolyt az arcunkról. Ott volt szinte mindenki, Luca, az olaszok, holger, joci, de mi csak táncoltunk táncoltunk és táncoltunk:-D És mégpedig nem akárhogy... Igazán nagyot alakítottunk zsuzsival, az énekes csaj is észrevette h ki szereti igazán a reggaet. Ott volt victorunk is, aki nagyon édi volt, kiderült hogy a reggae nem az ő sítlusa, de az biztos h tetszett neki ahogy táncolunk.Volt Jr Reed, bam bam bilang, soksok babylon és igazán jól dalszövegek.... És nagyon nagyon hiányzott onnan Verocs!!!!! Zsuzsi a tanuja h hányszor említettem vera nevét az este. És bár nem táncoltam lucával, nem volt baj m annyira jóóóó volt zsuzsival. Ááááááá, esélytelen h leírjam milyen volt..... Tökéletes volt minden szempontból:-)

dream

Mindent de mindent megadék azért h így tudjak táncolni... A két kedvenc műfajom. Egy életre boldog lennék ha csak egyszer eltáncolhatnék így egy koreográfiát....

egyszerűen nyugalom...

engem mindig mosolyra fakaszt...

Mrena Julianna - Kurva banalitás

arra az éjszakára emlékszel-e még drága
annyi konyakmeggyet faltunk hogy berúgtunk
emlékszel még és néha bódulsz nosztalgiába
nemrég még szerelemről lihegő kamasznyi dívák
árva barátném nemrég még fogszabályzót hordtunk
az ég olyan közel volt és a föld íze édes
s a jóféle férfiakról tudtuk hogy mind miénk lesz
és pofozkodtunk és egymás ruháit kölcsönbe véve
szédítettük a hozzánk korban illőt nem illőt
s a viccet félretéve: mi a franc van mivélünk
főzni tanulunk s mellé találgatjuk mikor lesz
gyerekünk s mihez kezdjünk ha minden férfi disznó
ne mondja nekem senki mert nem veszem be hogy így jó
esedékessé válik osztálytalálkozóra járni
s rádöbbenni hogy pár év múlva jöhet a ránckrém
ha régen írt levélre bukkanok csak mosolygok
ez már a vég barátném? Mert ez agyrém ez agyrém
itt állok megfürödve és huszonévesen még
pedig kislánynak hívnak szomszédok ismerősök
hirtelen ébredek fel gyakorta éjszakánként
s töprengek merre potyogtak tejfogaim no lám
arra az éjszakára emlékszel-e még s drágám
elhiszed-e hogy egyszer majd nagymamák leszünk
a csuda életbe mondjuk milyen ifjú bolondok
voltunk mi egykor s aztán jóízűt kacagunk hozzá
és a föld íze édes és a konyakmeggy bódít
és a szerelem könnyű mint könnyű a halál
és tizenhat se múltam bár senki el nem hinné
kurva banalitás - rá se ránts holnapra úgy kelünk fel
kerek a világ és persze hogy mi vagyunk középen
mi vagyunk középen hogy is lehetne másként

tegnapi buliból egy szösszenet...:-)

2002 szeptemberétől decemberéig....

Annyira hihetetlen, hogy egy dal, pár ritmus és egy szöveg mennyire visszahozza az emlékeket. Nagyon rég nem hallgattam már ezeket a spanyol számokat, és most mikor elkezdődött a zene, azonnal visszarepültem az időben. Már négy éve volt, de becsukom a szemem és midenre emlékszem. Ott ülök az írósztalon, a nyitott ablak mellett miközben Kata takarít, hétvége van és rajtunk kívül nincs senki a koleszban... És érzem az épület szagát, DKNY parfümöt, mindent ami ott volt. Ahogy a focipályán feküdtünk este és néztük a csillagokat, mikor ültem a fűben és sírtam h Luca elment a SEKből Zircre és odajött hozzám az egyik sapnyol barátnőm, érzem az ízét annak a borzalmas zöldségnek amit néha adtak, és minden vacsorának. Előttem van a tanulószoba minden asztala, hogy ki hol ült, és h miről beszélgettem legelőször Angellel. Az a perc mikor meghallottam egy dalt és kirohantam sírva a szobából, mert másfél hónap után belőlem is kifakadt. Az utolsó esténk, mikor buliztunk, ahogy Pedroval táncoltam, és ahogy a többiek előadták a Ketchup koreográfiát az asztalon. Látom magam előtt a szemeket, a mosolyokat, ahogy meghatódott Don Marcos az ajándékunktól és mi gyűlöltük a világot h haza kell mennünk....

"qué más dará lo que digan,
qué más dará lo que piensen, si estoy loca es cosa mía"

confessions... 6

Sokszor azon veszem észre magam, hogy gondolkozok egy poston, aztán rájövök h ezt nem írhatom le... És általában azért, mert megbántanék vele embereket. Tehát valamit nem csinálok jól. Úgy indítottam ezt a blogot h csak egy ember tudott róla, aki amúgyis úgy is ismer mint a tenyerét, és bármiről beszélhetek neki. Valóban a naplóm volt ez az oldal, magamnak írtam magamról. Aztán vhogy ez elveszett, egyre többen olvasták és már nem magamnak írtam ,hanem a barátaimnak. Akkor ez nem volt gond, mert minden happy volt, mindeki szeretett mindenkit és nem volt tabu téma. És most sok ember nincs jóban egymással, túlsok a tabu amiről nem beszélünk, bármit írok le, át kell gondolnom, hogy meg ne bántsak senkit. Van egy ember akiről nem írok, mert nem tudom, hogy egyáltalán olvassa-e még a blogomat, vagy hogy mit vár tőlem. Nem írtam inkább semmi. Mert tényleg nem akarom többet bántani. Így nem post-oltam arról, h mennyire jó néha hallani róla, legalább csak annyit hogy éli az életét szeged, hogy mennyire sajnálom h az én hibámból nem valószínű h látni fogja h hogy élünk itt, és nem vihetjük el a jamboreeba egy jazz estre, és hogy itt van kint a falamon a közös képük zuszival mikor Jásdit iszik, mert az életem egy bizonyos korszakában megmásíthatatlanul benne él. De remélem egyszer majd megint tudni fogom hogy mivel telnek a hétköznapjai, hogy éppen milyen zenéket hallgat és milyen novela témát talált ki... És eggyel kevesebb tabu lesz...

Olyan mintha vakáción lennék az életemből... Nem szakadtam el teljesen, hiszen napi kontaktban vagyok azokkal akiket szeretek és akik hiányoznak, de az életem semmilyen felelőssége nem nyomaszt itt. Szabad vagyok, nem kísért a múlt, nem vagyok két tűz közt, nem kell nap mint nap azzal szembesülnöm h milyen problémákat kell megoldanom és ez az élet rettenetesen tetszik..... Iszonyat felszabadító. Nem vagyok kicsattanóan boldog, és nem tökéletes minden, egyszerűen csak jól vagyok. Nagyon jól, semmi bonyodalom nélkül. És hosszú idő óta most először tényleg jó hogy nincs senkim. A múltkor rájöttem, hogy az elmúlt két évben soha de soha nem voltam ennyit egyedül mint most, és már nagyon szükségem volt rá. Szval happiness van:-)

Azt hiszem a szombat esténk megér egy bejegyzést. Sokminden történt. Házibuli olaszoknál, soksok ivászat, szülinapi torta meglepinek. Észrevettem ahogy Gaetano a szeme sarkából figyeli az embereket, megpróbált békíteni, jó hangulatot csinálni. Beszélgettem zsuzsival és egyszercsak szóbajött a téma (ami már jópárszor FvM-ek közben), hogy nekem mit kéne máshogy csinálnom az én életemben, és egyszercsak kifakadt belőlem a sírás. Ott, mindenki, 25idegen előtt zokogtam, és valami rettenetesen jól esett. Nagyon nagyon rég szükségem volt már egy igazi, kiadós sírásra. Aztán mikor a konyhában már azon is sírtam h nincs a hűtőben sangría akkor iszonyat aranyos volt joci, odajött és megölelt, ami - ismervén joci fikiális érzelemkinyilvánításait- nagyon jól esett. Aztán mintha mi sem történt volna, mosolygás és nevetés volt az est további részében. Jól berúgtunk: első helyen joci végzett, aztán zsuzsi, én, gaetano és a többiek.... Miután a szomszéd megfenyegetett minket h kihívja a rendőrséget, 40-60 perc alatt sikerült is elmennünk a lakásból. Sok ember lassan mozog... Majd következik a részegség egyik mélypontja: a barrio. Ez az az egy óra, ami bizonyos embereknek teljesen ki is esett a tudatából másnapra, nekem csak az összefüggések vesztek el... Amikor egy literes sörösüveget a magasba tartva csoportvezetősdit játszom a fiatalokkal zsúfolt utcákon, és rettenetesen jól elvagyok magamba, amikor a jocinak 2 próbálkozásból egyszer sem sikerül pisilnie, amikor csak egy hajszálon (és pár pohárral több alkoholon) múlik h ne történjenek a társaságra veszélyes dolgok, amiknek nem biztos h vicces következményük lett volna... Nade sebaj, túléltül azt az egy órát, majd irány a kikötő táncolni!!!! Hát már nagyon kellett ez a kis tánc.... Alicatéban most először nem csak lötyögtem, egy cseppet sem fogtam magam vissza, úgy igazán, belülről és gátlások nélkül táncoltam igazi latin zenére. Nem az volt a lényeg h fiúkkal-e vagy sem (párral igen, de semmi számottevő tehetség), hanem h ott voltunk zsuzsival és nagyon nagyon nagyon jó volt... Kitáncoltam magamból az elmúlt egy hónapot, az biztos. Sztem még fogunk erre a helyre menni....
Aztán egy nagyon jó bocadillo a kikötőben, egy kis dühkitörés -kinek miért, aztán irány zsuzsi lakása... Fél7kor feküdtünk le. És a legviccesebb az volt mikor másnap megpróbáltuk összerakni az este eseményeit...
Igazi buli volt:-D

Ma sikerült megfogalmaznom, hogy mit jelent nekem Márk: "az egész léted az életemben valahogy magától érthetődő..."
Már 8éve h valamilyen formában ott van az életemben. Ő volt az első kapcsolatom, aztán a legjobb barátom, aztán több is mint a barátom és aztán az az egyetlen egy ember (a családomon kívül) akiben tényleg kétség és gondolkodás nélkül 100%osan megbízom. Ez az az igazi bizalom, amikor nem arról van szó h elhiszem-e amit mond v ilyesmi, hanem h nem kellenek visszajelzések sem semmi ahhoz h tudjam h mit jelentek az életében. Hogy valóban érezzem h ugyanolyan különleges vagyok az életében, mint ő az enyémben. És ez idén nyárig nagyon jól tudott működni. Egy kapcsolatunkat sem zavarta, mind a ketten voltunk azóta szerelmesek, voltak komoly kapcsolataink és olyan időszakaink is mikor ott voltunk egymásnak. De idén az evezőstáborban vmi megváltozott. Ő ott, a szavaival élve, az érzések fergetegében bukdácsolt, épp elég volt neki megbírkózni a saját érzelmeivel, nem vette észre h közben az életem egyik alappillére borult meg. A nyolc év alatt soha nem voltam rá féltény, soha nem zavart ha mással van, eddig a táborig. És ez annyira összezavart, hogy képtelen voltam tisztán látni... Aztán vége lett a tábornak, már kevésbé foglalkoztam ezzel, de még mindig képtelen voltam tisztába rakni h mit éreztem akkor, és most és hogy mi változott bennem. Aztán jött az a lány és elsodorta magával márkot. És tudtam, hogy hamarosan vége lesz, és akkor megint én leszek ott márk mellett ha szüksége lesz valakire, és tudtam h minden visszatér majd a maga medrébe, de nem akartam azt a lányt pótolni... Őt nem... Egyszer csak azt éreztem h el kell engednem márkot az életemből abban a formában ahogy eddig létezett, és meg is tettem. Aztán a lány eltűnt és (ahogy várható volt) megint én voltam az "első". De akkor azt hittem már késő....
Máig. Nagyon rég beszélgettünk márkkal ennyire nyíltan és őszintén kettőnkről és minden másról is, és iszonyatosan szükségünk volt rá. Elmondtam neki ezt az egészet, pedig eddig nem akartam, megértett, és ő is elmondta h mit érez. És rájöttem, hogy ő soha nem fog eltűnni az életemből. Mindkettőnknek van egy olyan kis rész az életében, a lelkébe, ami a miénk. Amit nem fog megérteni senki, mert csak mi éltük át. Mert ezt csak mi tudjuk és senki nem veheti el. Hogy is mondtuk régen...? A béke szigete... Mostmár nem kellenek rá szavak... csak tudom h ott van.

"S ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát, vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét? Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkézségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e Ő, a megcsalt és elhagyott?"
/Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek/


Sokat gondolkodom ezen az idézeten már régóta, és még nem tudom eldönteni teljesen, hogy mit gondoljak róla.... Az utolsó mondat fogott meg a legjobban. És az én kis idealisztikus világképemben ez az idézet megállná a helyét, és egyből azt mondanám rá h igaz, de sajnos ez nem ilyen egyértelmű... Mennyivel könnyebb lenne, ha valóban túl tudnánk lépni emberi mivoltunkon, és tényleg nem követelnénk semmit cserébe a barátságunkért... Mert ha szőrösszívüek vagyunk akkor mindenben ott rejtőzik az önzőség, vhogyan mindig magadért teszed a dolgokat. De húnyjunk szemet efölött (mint ahogy tesszük sok mással is) és mondjuk az h vannak önzetlen cselekedetek, jó emberek és igazi barátságok....

Botellón

Spanyol szokások szerint botellón-nak nevezik amikor kimész a partra vagy fel a várba egy zacskó piával és buli előtt iszogattok. Csütörtökön felmentünk a várba, ahogy az igazi spanyolok csinálják, de nem igazán tetszett egyikünknek sem a hangulat. Rettenetesen sokan voltak egy kis helyen, a hangzavartól beszélgetni sem lehett normálisan, és nagyon idegen volt a közeg. Ezzel szemben a tengerparti iszogatán nagyon jó!!! Tegnap volt a 3dik berugásunk a parton (vszínű h egy idő után el fogom veszíteni a fonalat h hányadik) és ez is nagyon jóra sikerült, ugyanúgy mint az eddigiek.... Jó kedv, mosolygás, röhögés, kergetőzés a homokban, sangriás üveg, soksok fénykép, pisilés a bokor és az autó közt és soksok ölelés.... És tegnap kaptam egy olyan visszajelzést amire álmomban sem gondoltam volna....

mosoly és szeretet:-)

ő a mi Don Juanunk.....:-)

így néz ki mikor jocival próbálok közös képet csinálni... de nem nagyon kedveli ha fényképezik, mint látjátok

mi guapíssima:-D

ez a favorit képem

las mejores

una foto sexiiii:-D

Amióta itt vagyok rengeteget kaptam az otthoni barátaimtól. Annak ellenére h kb 3000km a távolság köztünk ugyanúgy itt van mellettem vera, mert órákat msnezünk és meghallgatjuk egymást. Mikor hazajövök, abban a reményben kapcsolom be a gépet, hogy hátha ma is írt potter, akár csak pár sort, mert ritkán telik el úgy nap h semmilyen kommunikáció nincs köztünk. Akárhányszor felmegyek msnre, mindig várom hátha feljön peti, hogy tudjunk néha beszélni, és jankának egy-egy commentje mosolyt csal az arcomra egész napra... És persze zsuzsi, aki fizikailag is itt van hozzám közel, akitől egy-egy ölelés, mosoly vagy tekintet még mindig The best....

Érdekes és sokszor elgondolkodtat, h vannak olyan jellemek akiknek az ember az első pillanattól kezdve meg tud nyílni, ahogy megérzi a személyiségük kisugárzását. Nem tudom miben rejlik ez a hatásuk de az biztos h különlegesek. Nem egyszerűek, nem szimplán jó személyiségek hanem egyediek. Nincs belőlük sok. És vannak az olyanok, akik csak szeretnének ilyenek lenni. Akik azt akarják h ilyen hatással legyenek az emberekre, de nem megy nekik. Mert nem természetükből fakad, akármennyire is szeretnék. És ezeken a dolgokon nem lehet változtatani, el kell fogadni. Néha nehéz, néha - egy két pillanatban átlátja az ember h e nélkül a kisugárzás nélkül is meg van a maga szerepe és különlegessége a világban. Csak ha ismersz ilyen embereket akkor világéletedben irigykedni fogsz rájuk emiatt, de mindeközben becsülöd őket és összerakod a két kezed h legalább részed lehet ebben, és látod h ezek a jellemek mennyire különlegesek.... És mennyire különleges, ha egy ilyen embert a barátodnak tudhatsz. Ez az igazi barátság. Ami nem mindig könnyű és egyszerű de nagyon sokat tanulsz belőle magadról és másokról.