25 évig éltem egyedül. Még amikor párkapcsolatom volt,
valljuk be, akkor is egyedül, szabad voltam. 25 év emlékgyűjtés. Emlékek
érzelmekről, testekről, érintésekről. Emlékszem egy ember mellkasára, a bőrének
érintésére, a pontos ívére, ahogy végig simítottam a kezem a tetőtéri szobájában. Emlékszem egy
érintés érzésére, a lopott éjszakára, a közös, édes bűntudatra és az érthetetlenség izgalmára. Emlékszem
a meg nem történt gondolatokra, a „milettvolnákra” és az elmulasztott döntésekre. Ezekre mindig is emlékezni fogok. Mindig úgy, mint
amikor ott voltam. Már csak emlékek, fájdalom, nehézség vagy sóhajok nélkül, de a szó
legnemesebb értelmében, éles emlékek.
Thursday, December 25, 2014
?
Majdnem az összes romantikus film vagy sorozat a szerelembe
esésről szól. A nagy érzelmekről, a tűzről, a könnyekről, a pillangóról a
gyomorban. Mert az izgalmas. Az első érintés, az első csók, az első szex. Ez
valóban mindenki számára izgalmas, örökké vágyott érzelem. De az a romantika,
ami sok év után van, amikor több év után is ugyanannyira szereted, mint az első
fél évben, és mikor ez beléd nyilal időről-időre, az is szép. Különleges és ritka.
Subscribe to:
Posts (Atom)