Betépve c. film után

Eddig töretlenül hittem h a jó emberek megkapják jutalmukat, amit kiérdemeltek, és csak azoknak siklik ki az életük, akik megérdemlik. De ez kamu. Ezt nem lehet így kettéválasztani. Igenis vannak emberek, akik magányosan és összetörten végzik, akármennyire is igazságtalan. És ha valóban léteznek, akkor miért ne lehetne h én is így végzem, vagy bármelyik szerettem. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy innentől kezdve pesszimista leszek, hanem h nem ülhetek keresztbe tett kezekkel, várva h szuperül alakuljon az életem, hanem igenis keményen meg kell érte dolgoznom. És nem csak azért, hogy olyan életvitelt és munkát találjak amit tényleg élvezek, hanem az összes kapcsolatért, legyen az barátság vagy párkapcsolat. Tündérmese a „ne aggódj, mert úgyis minden jól fog alakulni”. Hihetetlen könnyen megvan az esélye, h ne így legyen. De ugyanakkor megfordul az ember fejében mindezek mellett a kérdés, hogy egyáltalán alakíthatom én ezeket a dolgokat? Előre megírt, alakítható vagy teljesen véletlen? De igazából nem is fontos, egyszerűen csak el kell indulnom valami felé, tényleg menni akarok, nem csak álldogálni és néha-néha sprintelni egy minimálisat. Már csak azt kéne kitalálnom, h mi felé induljak el. Addig is maradnak a rövidebb távú célkitűzések.