Három kívánság

Szóval. Az elmúlt napjaim. Egy fantasztikus vasárnap és egy izgalmas hétfő. Mosolygás és beszélgetés Alizzal. Jó volt, és boldogan fogadom azt el, ami most van. Tudunk beszélgetni, igazán érdekel h mi van vele, őt is h velem, mosolygunk és trécselünk. Nem az ami tavaly volt, de már nem is lehet az. Mások vagyunk, többek lettünk azóta, már nem egy az életünk szegeden, de összeér, és ez a lényeg. Ameddig ez a kapocs megvan, nem lehet gond... Aztán valahogy, kedd óta kezd valami eluralkodni rajtam. Minden kezd helyre rázódni körülöttem: Nézsi jól van és érzem h fontos vagyok neki, Petivel tényleg mondhatni tökéletes minden (kicsit több este kéne:) , sokat beszélgettem Zsoltival és Ádámmal mostanában és ezt a tendenciát szeretném folytatni..., mint mondtam Alizzal is minden rendben. De mintha porszem lenne a gépezetben. Tegnap azt mondta Zsuzsi, az egyetlen dolog amit máshogy kéne csinálnom, az az h többet kéne magammal foglalkoznom. Na, ez most csak rólam szól. Szó szerint. Szükségem lenne egy kis magányra. Egyedül létre. Hogy itthon, Hűvösvölgyben, a szobámban lehessek, és egy kicsit kizárjam a világot. Tudom, hogy ismertek, és nem veszitek magatokra. Egyszerűen a hét 7napjából átlagban egy fél napot töltök egyedül. Ennél többre lenne szükségem. De erre szegeden nem vagyok képes, mert nem vagyok hajlandó ennél is kevesebbet találkozni a barátaimmal, a társammal. Meg kéne állítani az időt, itthon lenni 3-4napot, aztán Petivel 3-4napot, aztán mehet minden a maga kerékvágásában tovább. Helyre kell raknom a fejemben a gondolatokat, az impulzusokat, amiket kaptam. A jókat is meg a rosszakat is. És aztán beszélgetnem kéne egyet Márkkal is... De ma azt mondtam Zsoltinak, hogy bármiben meg lehet találni a jót. Például, hogy van 6 név a postomban, és mind a hattól csak jót kapok most. Sokat. Jó, sőt fantasztikus, az h Peti így megnyílt, és nem csak nekem hanem a világnak. Ennél többet nem kaphatok tőle. Nagyon jó, hogy itthon, Pesten vár négy csajszi, köztük leginkább egy (igen, te vagy Verocs:) akik mindig mosolyt tudnak varázsolni az arcomra, és mindig a felhőtlen, biztos madáchos évekre fognak emlékeztetni, aminek az emléke nélkül nem tudnék élni. Hihetetlen, hogy Zsuzsi leírja, hogy mit jelentek neki. Mindig is tudtam, hogy elég egy tekintete, egy mosolya, egy ölelése h tudjam, hogy mi a helyzet, és éppen ezért olyan hihetetlen, hogy le is írja. Köszönöm. Nagyon jó, hogy végre nem feszengek otthon (Szegeden), nem érzem magam kínosan. És az is boldoggá tesz, hogy tudom, lesz aki ezt elolvassa. Köszönöm nektek... GOndolkoztatok már, hogy ha lehetne három kívánságotok, mit kívánnátok? Nem is annyira könnyű kérdés...