2023

Utoljára 2018-ban írtam évösszegzőt. Az sem volt egy könnyű év. Hát 2023 sem.

Most is két dolog határozta meg az évemet. A gyerekek és a veszteség. De mintha az élet szintet lépett volna, minden még bonyolultabb lett. Bonyolultabb a gyerekekkel és bonyolultabb a gyász. Tudom én, hogy csak az erősekre mér a sors, de azért egy kicsit néha mégiscsak könnyíthetne... Dehát ez nem így megy sajnos. Szóval nem is tudom, hogy jó vagy rossz év volt, vagy mind kettő egyszerre. Nehéz év volt. Fárasztó, megterhelő, sűrű és gyors. Olyan felnőttes.

Márk egészen más gyerek, mint Simon. Simont egy szerelemgyereknek éltem meg, aki a maga módján harmóniát teremtett az univerzumomban, központot adott és kiteljesedést. Azt hiszem ez mindig az első gyerekek sajátja lesz, vagy legalább is nekem. Visszaolvastam a 2018-as beszámolómat és újra éltem azt a békét, amit minden nehézség ellenére megéltem vele. Szegény második gyermek sorsa, az én univerzumomban egy kicsit más. Márk nem a harmónia szülöttje, egy sokkal összetettebb és káoszosabb univerzumba kellett beilleszkednie, ehhez mérten az akarata is új szintre lépett Simonéhoz képest. Pici korától rájött, hogy ki kell követelnie az extra figyelmet, és ezt leginkább éjszakánként teszi. Az az ő ideje. Akkor csak vele foglalkozom. Én meg merülök. Simon a második évében már szerelmes volt Gergőbe, így én fellélegezhettem néha-néha, nem csak én kellettem. Márknak még mindig én vagyok a töltő. Fizikai és lelki igénybevétele egészen elemibb, mint amit valaha megtapasztaltam. Nincs más, mint megadni magad neki, mert ha küzdessz ellene csak még rosszabb. Így belengeted a fehér zászlót és átadod magad kialvatlanságnak, a társas wc időnek, a folytonos akaratnak és persze a rengeteg nevetésnek és szeretetnek. Mert ezt csak úgy lehet túlélni, hogy megéled minden mosolyát és ölelését, minden huncut tekintetét és játékos kísérletét. Csak hát erre azért időről időre emlékeztetni kell magamat.

Eddig sosem írtam konkrétan Balászról az évösszegzőkben, mert tiszteletben tartottam, hogy más ne olvasson róla olyat, amit ő nem akarna. Szval nagyon sokat dolgoztam az elmúlt 10 évben azon, hogy az ő küzdelme az élettel ne az én küzdelmem legyen. Hogy – bármilyen rosszul is hangzik – minket ne mérgezzen a betegsége, és a meg nem élt traumái. El nem tudtam képzelni, hogy fog alakulni az élete, de tudtam h igazi változás nem lehetséges egy komolyabb elvonó és terápia nélkül. Idén megtörtént a régvárt elhatározás, megadta magát és elment egy elvonóra. Május végétől így még kevésbé volt része a mindennapi életünknek, de így teret kaphattak olyan érzések, amiket már rég nem tudtam iránta megélni. Aggódás, féltés, reménykedés. Remény, h talán van fény az alagút végén. Elkezdett újra hazajárni, és volt két találkozónk is, amikor újra láttam mélységet a szemében. Nem csak pusztaságot és a saját bizonytalanságát. Beszélgettünk. Rég nem tettük. Aztán kiderült, hogy beteg. Három hét telt el az első vizsgálat és a halála között. Közben újra elveszett a fény a szeméből, újra bekapcsolt az önsajnálat én pedig újra mérges lettem. Vártam h küzdeni akarjon, hogy felkészüljön arra a harcra, amire – azt gondoltam – szüksége lesz ahhoz h túlélje. Azt hiszem sosem őt láttam olyannak, amilyen igazából, hanem mindig azt vártam tőle, amit magamtól vártam volna. Nem igazán voltam se megértő, se empatikus. De hibáztatni sem tudom magam, mert hát volt ennek oka… Mama érezte, amit én nem, hogy ez most nem az, amikor basztatni kell. Hogy ez most más. Az utolsó héten már mindenki sejtette, hogy nem nagyon van esély a gyógyulásra, de ebben a szituációban ezt az ember nem mondja ki. Nálam beindult a 10 év alatt okosan megtanult mechanizmus, és hátra léptem. És ő meghalt. Ketten maradtunk a négyből és ez megint egy nem feldolgozható gondolat. Hogy az a család, amire húszon évig büszke voltam, már nincs. Már csak mama van, és – nem tudom elmondani milyen hálás vagyok a sorsnak és magamnak – van egy új család, más, mint régen, már Gergő, a gyerekek és mama a családom. Szval gyorsan változik az élet, olyan gyorsan, h ez nem lehet igazán megélni. Nem eltemetem magamban, de hát mit csináljak? Álljak meg és sírjak napokig? És akkor a két gyerek pedig azt lássa, hogy összedől az, aki számukra tartja az életüket? Vagy mire gondolnak az emberek, amikor azt mondják, hogy aggódnak, h nem élem meg eléggé? Csak az mond ilyet, aki – szerencsére – még nem volt ilyen helyzetben. Mert az élet nem áll meg. Mert a gyerek éhes, mert az óvoda elkezdődik, mert fürdetni, altatni kell, ölelni és szeretni kell. És mind ezt nem lehet a földön fekve megtenni. De találok momentumokat, amikor nem funkcionálok, hanem érzek. Beszélgetések, randik, alvás időben lopott órák, és az, h itt ülök és 5 év után újra írok.

De a gyász sok dolgot megmutat. Például, hogy mennyi ember van az életemben, aki ott van, ha el akarok kicsit esni. Vagy akit hívhatok, ha nem akarok elesni. Komoly dolog a fejlődésemben, hogy ki merem mondani, hogy ez nem szerencse. Ehhez ők is és én is kellek, és hogy nem hagytuk, hogy elmenjen mellettünk, a barátságaink mellett az élet, és annyi év után, annyi minden után, mostmár felnőttként, ego, féltékenység és sértődések nélkül ott vagyunk egymás életében.

Voltak más jó dolgok is. Elutaztunk Izlandra, a gyerekkel. Ez egy nagyon nagy álmunk volt. Gyönyörű volt, de még szebb volt, hogy valóban megcsináltuk, hogy újra ketten jártuk a világot, de már ott voltak velünk a gyerekek is. Ismét láttam a fotókon a szememben azt a boldogságot, amit már rég nem. Fellélegzés volt, amire nem is tudtam, hogy ennyire szükségem volt.  

Idén lett egy új családtagunk is, Márk, aki nagyon régóta az életem része, de már a családomé is, és ez jó érzés. Idén azt hiszem lett egy új barátom is. Nehéz az anyuka-barát űrkitöltő funkcióból átlépni vmi valódiba, de Anettel jó irányba tartunk. Idén nagyon sokat hiányzott Gergő. De megint megtartott, amikor baj volt, megint tudta mindig, hogy mit kell tenni, pedig ő is gyászolt. Idén elkezdtem újra dolgozni. Féltem tőle nagyon, de jól indult, aztán szarul folytatódott, aztán megint jó lett, és így tovább. Még keresem az egyensúlyt, mennyit kell/akarok küzdeni bent, mennyit hagynak belőlem a gyerekek, mennyit igényel a munka. Hiányzik az a közeg, akiktől elköszöntem Márk születése előtt, de már látom, hogy minden újban meg lehet találni a jót, csak időt kell neki adni.

Most karácsony van, elutaztunk 5-en, pedig régen azt hittem, elképzelhetetlen, hogy karácsonykor ne otthon legyünk. Ki gondolta volna, hogy egyszer ez fog minket megmenteni. Ismét túléltünk vmit mamával, amiben nem voltam biztos, hogy menni fog. Már csak abban bízom, hogy a fiúk ugyanolyan harcosok lesznek, mint mi vagyunk. De ott van bennük Gergő vére is, szval jó esély van rá… Simon szerint, ha állatok lennénk, Gergő orka lenne, én medve, ő vérfarkas, Márk meg baby T-rex. Zárjuk ezzel ez évet 😊

memory lane

Emlékszem egy estére, mikor titokban sms-eztünk, és végül a templom kertben kötöttünk ki. Emlékszem egy társaságra, mind barátok voltak, különböző emberek, és mégis testvérként szerették egymást. Kicsit mindig kívül álló voltam, de sosem felejtem, ahogy a hűvösvölgyi teraszon ücsörögve mosolyogva néztem őket és szerettem ahogy szeretik egymást. Voltak megbánt csókok, nagy beszélgetések, összeveszések, őszinte nézések, és a végtelen, gondtalan fiatalságban elmerült esték…

Emlékszem a Tabánra, a rétre, az orgonafákra, amik a végtelen szabadságot jelentették akkor. Az estékre, amit egy gellérthegyi lakás látott, bögréből folyó borra, az első cigikre, és a végtelen estékre. Egy társaságra, amelyről azt hittük egyedülálló az életünkben - akkor az is volt. Mi hatan, mindig, mindenen át, hat unicum, akik megváltják a világot. Azóta szétszéledtünk, egyikről-másikról alig tudok, de sosem felejtem az áfonyás rágót, az érzést, hogy ők igazán ismernek. A lelkembe látott egy szempár, ha beszélünk, ha nem, egy részem mindig vele lesz. Kék szeműek, decemberiek, itt kezdődött a mi történetünk, és azóta is felforgatjátok az életem.

Emlékszem végtelen nevetésekre matek órán, önfeledt szabad táncokra, sok-sok táncra, sok emberrel, akikkel együtt voltam szabad. Érzem a lelkemben ahogy dübörög a Queen slágere és a lelkem kiugrik a helyéről a Holdudvarban, vagy ahogy a JATE színpadon megállíthatatlannak éreztem magam. Emlékszem nyári bulikra, ahol nem kellett semmi csak azok a lányok és az a zene, minden csütörtökön az A38-on, ahol minden héten feltöltöttem a lelkem békével.

Emlékszem meggondolatlan estékre, név nélküli arcokra, összenézésekre, és jól ismert ízekre. Egy balatoni estére, ahol pár óráig megengedtük magunknak, hogy egy este erejéig mindketten egyszerre ugyanarra vágyjunk. Emlékszem együtt töltött napokra amikor úgy éreztem, hogy otthon vagyok egy ember mellett, aki mellett 14 éves korom óta vagyok otthon. Egy tetoválásra, ami vicces élményeket okozott, paso bulikra, amik még érdekesebbeket okoztak. Emlékszem egy csapatra, akikkel feledhetetlen élményeket alkottunk, éjszakákat nem aludtunk, jártuk szegedet, ittunk a lakásban, a Tisza parton, buliztunk, beszélgettünk, és – ismét – megváltottuk a világot. Emlékszem, ahogy ez homokvárként omlott össze, hogy aztán egy új korszak kezdődjön. Emlékszem megbánt döntésekre, első csókokra, első bántásokra. Emberekre, akik a lelkem 1-1 részét magukkal vitték, akár szívesen adtam, akár nem. Valaki mellettem maradt, valaki elhagyott, valakit én hagytam el. Bárhogy is történt, mellettük nőttem fel. Valakitől megtanultam mit nem akarok, valaki még mindig azt mutatja, hogy mit akarok.

2018

2018 utolsó három hónapjában kezemet morzsolgatva tervezgettem, hogy hogyan fogom kiírni magamból ezt az évet. Ezt a fantasztikusan borzalmas évet, ami annyi változást, fájdalmat és tanulságot hozott az életembe. Most, 2019 áprilisában még mindig nem írtam róla egy szót sem. Mintha átlépve az új évbe, hátat fordítottam volna 2018-nak, kicsit mint egy sértődött gyerek, aki már csak azért se szólal meg. Jobb híján nem jut eszembe más analógia, hiszem nem magam mögött hagytam, túllépve mindenen. Itt élnek bennem a percek, a mondatok, amikor azt éreztem, hogy csessze meg 2018.  Szóval, bár duzzogva, de orrom leszegve, kissé könnyes szemmel, visszafordulok, hogy elköszönjek tőle.

Talán azért sem írtam semmit, mert amint leírom, hogy milyen fantasztikus évünk volt Simonnal, azonnal hazugságnak érzem, hiszen, hogy lehet az az év bármiben is jó, amikor meghalt apukám? Viszont, amint leírom, hogy milyen elcseszett és fájdalmas egy év volt, hazugságnak érzem, hiszen Simon első éve olyan sok új színt, érzelmet és csodát hozott, mint eddig semmi. Szóval, 2018 az az év, ami egyben volt életem legszebb és legnehezebb éve.

Simon. Hát szóval… sosem láttam magam anyának. Még terhesen sem. Szeretek lustálkodni, utálok mindennap főzni, még jobban utálok minden nap mosogatni. Nem szeretek mindennek utána olvasni, nem tudom a legújabb tanulmányokat, a nevelési módszereket és életemben nem kötődtem igazán egy babához sem. És mégis, a pillanatban mikor megszületett, és az utána következő hetekben és hónapokban minden a helyére került, és nem estek nehezemre a döntések. Gond nélkül tudtam segítséget kérni, olyan emberek vettek körül, akik csak erőt adtak nem pedig elvettek, Simonnal egymásra találtunk és hagyta, hogy működjön a rendszer. Nem éreztem, hogy más ember lennék, mint az előző 31 évben, és mégis, minden megváltozott az életemben. Minden gondolatom végszója Simon, de megmaradtam én is. Az, akinek szüksége van a barátnőire, aki szeret a kanapén heverni, aki még mindig utál bevásárolni/főzni/mosogatni (bár csinálja, mert kell…) és aki szeret elmenni borozni otthonról. Simon mindenben partner, és emellett egyszerre öntörvényű és elképesztően makacs. Mint a szülei. Az első egy év kevésbé szólt még a napi harcokról, a nem szabad – de akarom párosról. Inkább a logisztika, a fejlődés, növekedés, minden csodája tette ki a napokat. Már szeret hason lenni, már négykézláb megy, most felkapaszkodott, szereti a járókát, szeret lemenni a pokrócról a szőnyegre vagy a parkettára, elindult majd az év végére röhögve rohangált. Mind e közben nehéz volt megszokni, hogy a mindennapi rutinban nincs szabadság, hogy nincs egy határidő, ameddig ki kell bírni a nem alvást vagy a korán kelést, mert ez minden nap ilyen. Minden nap az óra szerint éltünk, és a fejeben nem volt megállás a mókuskerékben. Aztán szép lassan hozzászoktam, és a második év már más izgalmakat tartogat.

Teletek a napok, ebben a csodás rutinban, eljött a május 10. Házassági évfordulónkat meglepően hétköznapian, otthon, hárman ünnepeltük. Papa napközben írt egy sms-t, hogy örül a boldogságunknak, este risottót főztünk, Simon pedig a babzsákjában feküdt, mikor jött egy telefonhívás. Emlékszem minden szavára. Minden pillanatra a hívás utáni órákban. Arra, ahogy Balázs zokogva kimondta, hogy meghalt papa, majd lerakta. Ahogy néztem Gergőre, ahogy ő erre reagált. A kocsiútra, hogy nem szóltunk egy szót sem, nem hittem el, de mégsem találtam más magyarázatot arra, ami történik. Arra, hogy ott feküdt a teniszpályán. ahogy nem találtam, hogy hol tudok bemenni, hogy Gergő hozta utánam Simont a hordozóban. Aki teljes csendben és nyugalomban nézelődött. Hazajöttük, Gergő elment pizzáért, mert valamit enni kellett, addig felhívtam Zsuzsit. Simont elaltattam. Tettük a dolgunkat és nem állt meg a világ. Nem állt meg az kurva világ, pedig ha valami, akkor papa halála megérdemelte volna. 

Amikor olyan embernek mondom ki, hogy meghalt, aki nemigazán ismer engem és a családunkat, úgy érzem, hogy csak azért, mert „felnőtt’” vagyok, nem érti a dolog mélységesen megdöbbentő elfogadhatatlanságát. Mert hiszen ez az élet rendje, a felnőttek szülei egy idő után meghalnak. De, amikor erre nem tudsz felkészülni, amikor az illető még nem tett pontot az életére, még haladt az útján, akkor ez nem elfogadható. A halála utáni hetekben jöttem rá, hogy annak ellenére, hogy mindig is mamát láttam a családunk vezetőjének, papa teremtette meg szépen csöndben azokat az alapokat, hogy biztonságban és békében éljünk. Nemrég elindult egy úton. Közelebb került Balázshoz, sok ajtót kinyitott a lelkében, megbékélt élete legnagyobb ellenségével, épp hogy megélte a nagypapaságot. Úgy tűnik, ezek a dolgok pontot tudtak tenni az élete végére, hiszen elment. Borzalmasan hiányzik. Néha még mindig csak olyan, mint amikor nem találkoztunk 1-2 hétig, mert nem tudtam hétvégén átmenni, vagy amikor napokig csak mamival beszéltem telefonon, vele nem is. A búcsúmat már megírtam. De minden nap tudnék újat írni.

Most visszagondolva minden más történés egészen lényegtelennek tűnik. Ami sokkal fontosabb, hogy milyen elképesztően szerencsés vagyok azért a pár emberért az életemben, akik vannak. Akiknek nem kellett magyarázkodnom. A lányoknak, akik boldogan fogadták életükbe Simont, és szó nélkül elfogadták az új körülményeket. Akiknek nem kellett magyarázkodnom papa halála után, és ott voltak, amikor már kész voltam rá. Nem szeretem a sztereotípiákat, de Gergő igazi férjként tartott meg (sokszor fizikailag is) és mind Simon érkezésekor, mind papa halálakor kérés nélkül tudta, hogy mire van szükségem. Nem hinném, hogy van az hála vagy köszönet, ami kifejezheti, mennyire elengedhetetlen volt az elmúlt egy évemben Zsuzsi jelenléte. Simonnal azonnal egymásra találtak, és mintha ez tette volna még teljesebbé a barátságunkat. Sosem fogom elfelejteni, mikor a kórházban, Simon még egynapos sem volt, és megkönnyebbülten konstatáltuk, hogy mind a ketten mennyire féltünk tőle, hogy csúnya baba lesz Simon, és milyen elképesztően szuper, hogy ilyen cuki. Azt nem is igazán tudom megfogalmazni, hogy az év második felében, mennyire szükségem volt rá, és mennyire nem ment volna így nélküle. Mert ő tudta, hogy ez milyen. Hogy ezt mennyire nem lehet elmagyarázni. Amikor a fájdalom felemészt, de mégsem, mert mint már mondta, az a kurva világ nem áll meg.

Sok más történés is volt még 2018-ban. Sok munka, izgalmas és egyben terhes lehetőségek, költözés, új lakás, új fények, új rutin, nagyon régi, állandó terhek és démonok mellett. Mostmár nem hibáztatom mindenért 2018-at, azt hiszem akkor kellett valami, amit hibáztathattam. Mert a sors nem lehet annyira köcsög, hogy mindazt, ami történt egy évbe sűríti bele. És ha a sors nem, akkor 2018 tehet mindenről. Nem hinném, hogy az ebben az évben átélt fájdalmak mindegyike feldolgozható. Ezt olvastam: …a gyász nem múlik el, csak benövi az élet. Hát a papa által hagyott űrt még nem nőtte be az élet. De Simon kék szeme talán helyre állítja az univerzum egyensúlyát, hogy ne legyen egyel kevesebb ezekből a decemberi kék szempárokból.

Búcsú

El kéne köszönnöm, de mégis hogyan? Nagy beszédíró voltál, gyerekkoromban (sőt a mai napig) mindig zavarba jöttem a beszédjeidtől, jajj papi - gondoltam magamban, de mégis, mikor férjhez mentem el sem tudtam volna képzelni az esküvőnket a beszéded nélkül. Azóta is emlegetik a barátaim h hogy megrígattad őket. Szóval hogy is lehetne elköszönni életem legnagyobb beszédírójától?

Nem kérdés, nyomott hagytál a világon. Az orvos, akire régi betegei ilyen szeretettel gondolnak vissza, az apa, akit a gyerekei barátai is szeretnek, a barát, akit felnőtt, komoly férfiak siratnak. Ott vagy minden egyes megkötött nyakkendőben, ott vagy minden precíz mozdulatomban. Látom grimaszod, mikor késsel vágok a porcelánon, és látom, ahogy a volán mögött szabad szívvel élvezed a hangos zenét. Velem leszel, akárhányszor megyek az M5-ös autópályán, és akárhányszor betűröm a nadrágot a zokniba. Ott vagy minden mosolyomban és végül Simon tengerkék szemében.

Dolgozni csak pontosan szépen, ahogy csillag megy az égen úgy érdemes. Ezt írtad gyerekkoromban az emlékkönyvembe. Így éltél, dolgoztál, neveltél, szerettél. Ígérem én is így fogok és unokádnak is ezt tanítom majd.

2016

Tavaly kimaradt az évösszegző, mert valahogy az év végét sem éreztem. Nyár volt, egy kaland és egy munka közepén jártunk, terveztük a következő nagy utazást, nem igazán volt mit lezárni. Nem éreztem, hogy eljött volna egy év vagy egy korszak vége, csak előre néztünk, és hogy merre menjünk. Azóta hazajöttünk. Hát 2016 határozottan az élmények és az érzelmek éve volt.

Azt, hogy szeptemberig merre jártunk, már sokszor, sok embernek elmeséltük. Szívből megszerettem egy országot, és annak minden emlékét. Új-Zéland beférkőzött szívem legapróbb zugaiba, és ha rágondolok, akkor egy apró kis bizsergés hívogat, mintha a béke, a nyugalom és a szépség eldugott földrésze várna. Egy hely, ahova nem rohansz, mert tudod, hogy előtte még van dolgod, még nyomot kell hagynod, de végül, mikor beteljesítetted a sorsod - amit a filmekben hangos és érzelmes zene kísér - eljön a kiérdemelt happy end és megérkezel oda, ami egész életedben rád várt. Nekem ez Új-Zéland. Hogy itt fogunk-e kikötni, vagy sem, arról még beszélni sem érdemes, annyira nem előre látható, de egy biztos: egész életem során csak Budapesten tudtam elképzelni az életemet. Most már tudom, hogy máshol is boldogok lehetünk, ha úgy hozza az élet, hogy választani kell. 

Egy évig felelősségek nélkül éltünk, csak magunknak és annak, amit éppen láttunk. Nem építettünk karriert, nem voltak családi kötelezettségeink, nem kellett azon gondolkodni, hogy vajon jó helyen vagyunk-e az életünkben. Pehely könnyen, súlyok nélkül menni a világban és együtt lenni: csak utólag jöttem rá, hogy ezt a legnehezebb elengedni.

Az utazásunk sok más színt is hozott az életembe az élmények mellett. Nagyon sok érték átrendeződött. Vajon kell-e küzdeni valamiért, ami nem a tiéd, és csak elvesz időt attól, amit szeretsz? Miért küzdesz egyáltalán? Hogy megmutasd másoknak, hogy képes vagy jól végezni a munkád? Másoknak, kik ezt néha készpénznek is veszik, vagy legjobb esetben is csak megköszönik, de semmit nem változtattál, semmi nem történt, csak elvégezted a munkádat. Közben feszültél, közben lemondtál találkozókat, közben ideges voltál otthon és nem voltál kedves azokhoz, akikhez szeretsz kedvesnek lenni. Ne értsetek félre, a küzdés a vérünkben van, kiirthatatlan és nagyon sokszor jóhoz vezet, de nekem, személy szerint sokkal jobban meg kell válogatnom a csatáimat. És pláne azt, hogy kinek akarok megfelelni. Mondjuk csak önmagamnak ezegyszer. Persze mondani könnyű, de legalább már mondom, ha még az ösztönös cselekvés még messze is van. És most jön a java. Hogy néha még magamnak sem kell megfelelnem. Fellini is megmondta: „teljes tisztelettel kérek engedélyt, hogy olykor-olykor tévedjek.” Na jó, kicsit jobban belemerültem, mint kellett volna, talán még nem tisztult le teljesen, hogy hol is vannak a határok, de az biztos, hogy a hangsúly már egészen máson van, mint mielőtt elmentünk.  A hangsúly kettőnkön van, és a mi életünkön. Minden más csak ez után jön.

Nagyon jól időzítettük a hazajövetelt. Másfél hónapos, minden nap úton levés után őszintén vártuk, hogy hazaérjünk. Hogy kipakoljak a bőröndből, végre elérhető legyen minden eszköz az életünkben, ami egy évig hiányzott, és végre találkozhassunk azokkal, akikkel leginkább meg akartuk osztani az élményeket. A megérkezés izgalma mellett, tudtam, hogy a mindennapokban, az utcán és munkában nagyon nehéz lesz a váltás, hogy az emberek nagyon mások, de az ősz végül sokkal nehezebbre sikerült, mint gondoltam volna. Nem csak a munkát és Budapestet, de azokat az embereket is nehéz volt újra beengedni az életembe, akik egy évig hiányoztak. Értelmezhetetlen volt, hogy miért volt nehéz a kommunikáció, hiszen az az egyetlen egy dolog hiányzott az utazás alatt. Miután elkezdtem újra dolgozni, elindultam egy lejtőn is. Nem találtam a helyem, nem találtam a lelkesedésem, a rendet és a motivációt. Mint egy függőnek, le kellett szoknom az utazás adrenalinjáról, az életmódról. És ha az ember nem találja a helyét, akkor hirtelen sok más is megkérdőjeleződik. Hogy boldog vagyok-e a munkámban, ha igen, akkor meddig, ha nem akkor hogyan tovább; hogy a saját helyünk vajon mikor fog létre jönni, és ha létre jön, akkor a házasságunk elég erős-e hozzá? És hogy a hely elég erős-e ahhoz, hogy ne dózerolja le az életünket. És hogy az egészet hogyan befolyásolja esetleg egy baba? És mikor lesz az a nap amikor azt mondjuk, hogy GO. És utána mi lesz? És amúgy is, miért küzdünk mi itt? Miért nem húzunk vissza Új-Zélandra, ahol semmi más nincs csak mi? Nehéz ezeket a kérdéseket elhallgattatni, főleg ha nem találod rájuk a választ. Olyan hullámvasúton mentünk át az elmúlt egy évben, hogy lehetetlenség ezt ennyi idő alatt letisztázni, még akkor is ha néha nehéz nem sürgetni a megoldásokat. Egy kevésbé kedvelt régi-régi ismerősöm szavai csengenek a fülembe: be vagyok zárva a saját fejembe.

Mindeközben 30 lettem. Míg én majdnem az összes barátom 30. szülinapját a világ másik felén töltöttem, addig ők (és Gergő) meglepetést bulit szerveztek, amin, életemben először tényleg őszintén meglepődtem. A szavak, hogy ez a network a 30 évem legnagyobb teljesítménye a legnagyobb igazság. Hogy ezek az emberek, a lányok, a pasik, a család és Gergő ilyen őszinte szeretettel állnak mellettem, az nem mindennapi; az a biztonság, amit az ő szeretetük ad, az az egyik legnagyobb mankó. Ha arról van szó, hogy kik adtak szeretetet, akkor nem lenne tisztességes nem megemlíteni Új-Zélandi pajtásainkat sem. 3 hónap alatt úgy fogadtak be, és zártam őket a szívembe, mint kevés rövid ismeretséget. Wikusról el tudnám képzelni (ha egy országban élnénk) hogy hosszú távon is tényleg barátok legyünk; Elise reményt ad, hogy ne ítélj elsőre, és hogy a jó indulat és a pozitív hozzáállás tényleg verhetetlen; Jacob az egész amerikai kultúra létezésének létjogosultságát képviseli lényével, Daniel pedig Bejglire emlékeztetett a legmélyebb pontig. Egészen új színt hoztak az életembe, az őszinte megnyilvánulások, a már-már túl szép FB postok adtak egy fajta naiv jóindulatot és szépséget a világnak, ami itt nálunk hiányzik. A Közép-kelet európai cinizmus egészen fekete lyukként létezik a világ azon napsütéses és mosolygó felén. Aki ismeri mindkét oldalt, az tudja, miről beszélek.

Szóval miután megismertem sok világot, láttam sok csodát, átértékeltem nagy dolgokat, rájöttem, hogy csak az számít, amit megélsz. Szarj minden másra. De tényleg. Sírj, ha sírni akarsz; ha valaki nem okoz boldogságot, akkor azzal ne találkozz, és ezért nem kell bocsánatot kérned. Ha utálod a mindennapjaidat, akkor csinálj valami mást, még ha kevesebb is lesz a pénzed. És a legfontosabb: menj és élj. Ha ez utazás jelent, akkor utazz. Ha ez bulit jelent, akkor bulizz. Ha ez munkát jelent, akkor dolgozz. De érezd az adrenalint és raktározd el, mert szükséged lesz rá ínséges időkben. És keress egy társat. Önmagadat és önmagad másik felét. 

Fogadalom

A leírt, majd kimondott szónak ereje van. Így hát most mindenki előtt, akit szeretünk, és akik eddig színessé tették az életünket, fogadom, hogy ezt a mai napot és az elmúlt három évet sosem felejtem el. Fogadom, hogy minden törekvésem az lesz, hogy ez a szerelem és ennek minden megnyilvánulása mindig éber maradjon, dolgozz bármennyit vagy legyek bármilyen hisztis. Fogadom, hogy bármennyire is félek majd, mindig társ leszek az álmaink megvalósításában, mert te mersz nagyot álmodni.
Fogadom, hogy ezentúl nem leszek lusta vendégváráskor nagyot alkotni veled a konyhában, mert már megtanultam, hogy a végeredmény öröme mindig megéri.
Fogadom, hogy amíg csak ketten vagyunk, addig akár az utolsó fillérünket is étteremre vagy pezsgőre fogjuk költeni, ha úgy támad kedvünk, és fogadom, hogy ha már nem csak ketten leszünk, akkor nem mirelit halrúd lesz a vacsora.
Fogadom, hogy a kávéfőződnek mindig helye lesz a konyhánkban, és hogy mindig lesz otthon olyan bor, amivel ünnepelni tudunk. Évfordulót, házasságot, születést vagy csak az alkalmat, hogy békében otthon vagyunk.
Már régen az otthonom lettél. Ez a nap nem erről szól.  Inkább arról, hogy erre koccintsunk a világ előtt, és hogy mindenki előtt kimondjam: szeretlek és boldog vagyok, hogy a feleséged lehetek.

kritika

Nagyon tudnak dühíteni a buta filmkritikák. Egy film potenciálisan alkotás. Nyilván nem mindegyik az, de egy Birdman ujjlenyomat, és nem is csak egy emberé. Aki megnézi ezt a filmet és képes megírni róla egy ilyen cikket (http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150115-szuperhosnek-lenni-nonstop-szorongas-birdman-kritika-michael-keaton-edward-norton.html) azt soha többé nem hagynám nyilvános fórumon nyilatkozni kicsit is komplexebb filmekről. 

2014

Már hetek óta gondolkozom, hogy hogyan is összegezhetném az elmúlt egy évet. Milyen formában tudom ezt a sűrű, izgalmas, gyönyörű és borzalmas évet egy kerek egésszé formálni. Még mindig nem tudom, majd a végére kiderül… Meghatározó év volt. Sok minden változott, fejlődött és kitisztult körülöttem, nagyon sokat nevettem és sírtam. De a szokásokhoz híven, vegyük sorba.

Feleség lettem. Utólag visszagondolva a folyamat, ami során eljutottunk május 10-ig sokkal jobban meghatározta az év elejét, mint akkor gondoltam. A türelmetlen várakozás és a napok visszaszámlálása egy pillanatig nem hagyott nyugodni, bármit csináltam, a gondolataim mögött ott pörgött a teendők listája, és ha nem a lista, akkor az izgatottság, hogy milyen lesz, mit fogok érezni, és milyen lesz besétálni a templomba papám oldalán. És sokkal több volt, mint azt előre el tudtam képzelni. Egy tökéletesen boldog nap volt. Bár giccsesen hangzik, de valahogy olyan érzés, amikor minden más aspektusa az életednek megszűnik, csak tisztán és kitörően boldog vagy. Egy napig nincs semmi más. Utána jöhet tovább az élet, a család, a munka és a hétköznap, de az az egy nap a boldogság. Így lettem feleség… Sokáig nem éreztem különösebb változást, előtte is és utána is közösen éltük az életünket. De így fél év elteltével ráébredtem, hogy szépen lassan kitöltődtek a lyukak, egy kicsit máshogy gondolkozunk a tervezésről, a máról és a holnapról. Egészen félelmetes az érzés, hogy eljutottam oda, hogy gyereket szeretnék. Még gyakorolnunk kell a tudatosabb életvitelt, de élvezem a szárnypróbálgatásainkat. És mérhetetlenül biztosan boldoggá tesz Gergő.

És akkor nézzünk egy kis hullámvölgyet is 2014-re. Családról ritkán szoktam hosszabban írni ezekben az összefoglalókban, hiszen kisebb-nagyobb vitáktól eltérve, mindig biztosan és nyugodtan állt mögöttem. Idén megtanultuk szerintem mindannyian, hogy ezért a biztonságért meg kell dolgozni.  Hogy nem elég, ha csak a könnyebb dolgokkal kapcsolatban vagyunk őszinték egymáshoz, hanem meg kell tanulnunk olyan dolgokról is beszélni, ami nehéz. Vagy inkább csak a magam nevében beszélek, nekem meg kell ezt tanulnom, és nem csak velük. Az elmúlt négy hónapnak köszönhetően sokkal többet beszélgetek anyukámmal, ami szerintem mindkettőnknek jót tesz. Örülök, hogy papám talán már kicsit árnyaltabban lát minket Balázzsal, és hogy kicsit más lett a fontos, mint eddig. Remélem Balázzsal egyre többet fogunk beszélgetni, mert szerintem szükségünk van rá. Bízom benne, hogy a szüleink látják, hogy jól csinálták az elmúlt 31 évet, és bár néha mindkettőnknek nehéz, de jó embereket neveltek fel. 

Ennek a nehéz időszaknak köszönhetően elmentem pszichológushoz, ami szerintem az évem egyik meglepő fordulata volt. Én tizenéves korom óta gondolkozom néha azon, hogy elmenjek, mert kíváncsi voltam, hogy milyen. Kíváncsi voltam, hogy mit tud mondani rólam, az életemről. Egyelőre abszolút pozitív az élmény. Minden héten van egy óra, ami csak az enyém. Az elején féltem tőle, hogy a kicsi káoszból csak mégnagyobb káoszt csinál, de inkább megerősített dolgokban. Már jobban látom a családom, és izgalmas a kölcsönhatások hulláma az életünkben. Erősebbnek látom magamat, a véleményemet, és Gergő szerepét a családunk körforgásában.
A pszichológussal egy időben elkezdtem újra mozogni, ami szintén egy fontos dolog, ha engem valaki ismer. Ezt már évek óta meg kellett volna tennem, és most magamtól - nem basztatásra - elkezdtem, és nagyon jó. Főleg a zumba Kristóffal J. 2015-ben sem lesz ez máshogy, és érzem a változást, hogy nem félelemből akarok egy kicsit életmódot váltani, hanem azért mert vágyom rá.

És akkor egy utolsó fontos tanulság erre az évre: a barátok. Az esküvő és az az után következő nehéz ősz sok mindent megmutatott. Sosem éreztem magam egyedül, mindig tudtam, hogy nem egy ember van, akihez fordulhatok, ha szeretnék, de akkor is jó érzés, amikor ennek tanújelét látod. Szerencsémre idén nem vesztettem el senkit, maximum csak közelebb kerültek páran. Volt egy nagyon jó nyáresti beszélgetésem Márkkal, ami sokat jelentett; sokszor hiányzik Janka, és az elmúlt időben Vera is, de ez nem baj. Néha jó, ha hiányolsz valakit, rájössz, hogy mennyire szereted őt. Megismerték egymást a barátnőim, és úgy tűnik, hogy elég jól alakultJ. Mindenki nagyon más, és számomra elsősorban mindenki külön-külön barátnőm, de nagyon jó kis estéket tudunk összehozni és szeretem, hogy megkedvelték egymást. Tudom, hogy ritkán kérek segítséget, mert nekem elég, ha találkozom és beszélgetek velük, de bízom benne, hogy mindannyian tudják, hogy sokat segítettek az elmúlt pár hónapban.
Idén azt hiszem elég nagy dolog, hogy visszatért Eszter az életembe. 11 éves korunk óta ismerjük egymást, és láttuk egymást felnőni. Sokat adott az évemhez, hogy újra találkoztunk, a beszélgetések, az iszogatások és a nevetések, életünk meglepően hasonló tapasztalatai. Köszönöm. Azt hiszem, eléggé szerencsés vagyok, hogy jó pár emberről elmondhatom, hogy őszintén szeretem őket.

Szóval valahogy így telt 2014. Voltam boldog és elkeseredett. Sokat sírtam. Mostanában valahogy nagyon könnyen sírom el magam... De legalább kijön. Idén felszínre kerültek és tapinthatóvá váltak a kapcsolataim, az érzéseim. Mind a barátaim, mind a családom, mind Gergő felé. Mintha felállt volna az életem és szembe nézett volna velem. 

Úgy érzem izgalmas év lesz 2015. Szeretnék többet írni ide. Szeretném mégtöbb barátomnak kimondani, hogy szeretlek. Ez az év a lelkemről szólt, szeretném ha a következő kicsit a munkáról, a jövőnkről szólna. Érzem a változást, és nem csak a saját életemben. Őszintén vágyom rá, hogy mindenki, akit szeretek elinduljon az útján. Sokaknál látom, hogy most valami történik. Jön a változás. Nagy év lesz 2015.

emlékek

25 évig éltem egyedül. Még amikor párkapcsolatom volt, valljuk be, akkor is egyedül, szabad voltam. 25 év emlékgyűjtés. Emlékek érzelmekről, testekről, érintésekről. Emlékszem egy ember mellkasára, a bőrének érintésére, a pontos ívére, ahogy végig simítottam a kezem a tetőtéri szobájában. Emlékszem egy érintés érzésére, a lopott éjszakára, a közös, édes bűntudatra és az érthetetlenség izgalmára. Emlékszem a meg nem történt gondolatokra, a „milettvolnákra” és az elmulasztott döntésekre. Ezekre mindig is emlékezni fogok. Mindig úgy, mint amikor ott voltam. Már csak emlékek, fájdalom, nehézség vagy sóhajok nélkül, de a szó legnemesebb értelmében, éles emlékek. 

?

Majdnem az összes romantikus film vagy sorozat a szerelembe esésről szól. A nagy érzelmekről, a tűzről, a könnyekről, a pillangóról a gyomorban. Mert az izgalmas. Az első érintés, az első csók, az első szex. Ez valóban mindenki számára izgalmas, örökké vágyott érzelem. De az a romantika, ami sok év után van, amikor több év után is ugyanannyira szereted, mint az első fél évben, és mikor ez beléd nyilal időről-időre, az is szép. Különleges és ritka. 

kedvenc versek kedvenc sorai

és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,

a csókok íze számban hol méz, hol áfonya

/Radnóti Miklós: Nem tudhatom.../

Hát ne fordulj vak hevedben
A világ és rendje ellen...
Úgy tekints az emberekre,
Hogy a föld se jó, se ferde:
Se gyönyör, se bú tanyája,
Csak magadnak képe, mása.
Ki sóhajtoz, ki mulat.
A világ csak - hangulat.

/Reviczky Gyula - Magamról/

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.

Mindenki tudta és hirdette: ő volt.

...

Az élet egyszer csak őrája gondolt,

mi meg mesélni kezdtük róla: "Hol volt..",

majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,

s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt..."

/Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd/

Bennünk, bent, nincs részlet s határ,

nincs semmi tilos;

mi csak mi vagyunk, egy-egy magány,

se jó, se rossz.

/Szabó Lőrinc: Az Egy álmai/

...Ki volt neki Ady?

Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?

Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?

"Az nem lehet, hogy annyi szív..." Maradj nyugodt. Lehet.

...

Hát, így. Keep smiling. És ne kérkedj senkitől: miért?

Vagy: "Rosszabb voltam mint ezek?..." Magyar voltál, ezért.

És észt voltál, litván, román... Most hallgass és fizess.

/Márai Sándor: Halotti beszéd/

Ingunk s mint rossz tornyok, bedőlünk,
Nagy termeink üresen kongnak,
Kölykösen úszók szemeink:
Valaki útravált belőlünk
S nem veszi észre senki más,
Milyen magános férfi-porta
Lett a szemünk, lett a szivünk,
Szemünknek és szivünknek sorsa,
Mert asszony-részünk elhagyott.

/Ady Endre: Valaki útravált belőlünk/

Képzelt képzeleteddel képzelem
- mint valaha - , hogy együtt vagy velem;
de szörnyeteg játék ez, kedvesem:
vacog a “Van-Nincs”, hisz gúny, jéghideg-zord,
tűz a “Ha lenne”, lángpallosú mennybolt
a “Lehetett volna”, s pokol a “Megvolt!”

/Szabó Lőrinc: Szörnyeteg játék/

Élsz, kedves! Tudod? Élsz! Élsz! Százezerszer
hívtalak, mennyet s poklot: nem a hit,
a végső kétségbeesés segít,
a tűrhetetlen! Síri türelemmel
agyam sírjából ébresztettelek fel:
az őrzött! Őrűlt, mondják rám; pedig
a halál az: én látlak, szemeid
rám sütnek, s kezed már sosem ereszt el.
Élsz. Így döntöttem! Nappal húsodat
frissíti bennem minden gondolat;
s éjjel már nemcsak agyam titka vagy:
hozzám bújsz, véred régi tüze jár át,
s úgy alszom el, hogy mint csiga a házát,
hátamon érzem szived dobogását.

/Szabó Lőrinc: Így döntöttem/

S hajnalban ha kél e táj,
Holdas fátyla égre száll,
Száll a széllel, mintha szállna
Albatroszok sárga szárnya...

/Edgar Allan Poe: Tündérország/

Miért, hogy lent is, fönt is
csak úgy van értelme, ha
ketten vagytok, ha mindketten
nekifeszültök, ha fölfogjátok,
hogy egymás hangja, tekintete,
szándéka, szárnya nélkül
senkik vagytok? Fönt is, lent is.

/Bertók László: Ki kérdez?/

Nem foghatod rám: túlhabzó vagyok.

Inkább ez áll: habzásom fékezett,

mert habozok, habár akadna ok

(számos, nyomód) emelni szót, kezet.

/Csengery Kristóf: Habrend/

Örömapa

Kedves Násznép, kedves barátaink, tisztelt – leendő és jelenlegi – rokonaink, de legfőképpen: kedves Ifjú Pár, édes Szilvikém, kedves Gergőm!

Én sohasem szerettem a nyilvános szereplést, de az alkalom fontossága, ünnepélyessége és egy jóbarátom tavalyi, emlékezetes példája arra késztet, hogy néhány gondolattal köszöntselek Benneteket. Hogy aztán milyen okos, megfontolandó, pláne új dolgot tudnék mondani nektek, az erősen kérdéses. Én pontosan tudom, hogy Ti mindketten okos, értelmes emberek vagytok – remélem, együtt még okosabbak lesztek! - azt meg, hogy nagyon szeretitek egymást, - messziről lehet látni.

Az idők kezdeténél nem voltunk ott, és ezért aztán, egyszer csak úgy megtudtuk, hogy 2011. decemberében elindult egy új szerelem. Azt azonban már láttuk, amikor a legény – mindenki számára valódi meglepetésként - egyszer csak előkapott a ”síruhájából” egy jegygyűrűt és megkérte a leány kezét - és azt is láttuk, amikor ez a leány ugyan könnyek közt, de azonnal igent mondott. Segítettünk a közös életetek alapjait lerakni, és azóta is – ki távolról, ki közelebbről – de örömmel és büszkeséggel követtük, ahogy és amennyire sok szeretettel Ti erre az esküvőre készültetek.

Azt remélem, hogy szándékotok elérte célját - és itt, ebben a teremben, mindenki szeret titeket és mindenki igaz szívvel drukkol a közös jövőtökért. Azt tanácsolom, becsüljétek és őrizzétek a barátok és rokonok szeretetét, mert az ember társas lény – és egyedül, még ha ketten is vagytok,  tényleg nehezebb és együtt,  sok baráttal együtt, valóban könnyebb az élet.

Azt mondtam, hogy az ember társas lény, - azonban ez a kifejezés szerintem nem csak és nem is elsősorban a fentieket jelenti, hanem kifejezetten arról szól, hogy az embernek társa – kell, hogy legyen, társa, párja.

A szerencséseknek több is jut egy életben, - de az igazán szerencséseknek csak egy.

Úgy érzem, azt remélem, Ti ilyen „igazán szerencsések” vagytok. Szerelem az első látásra, ami „már” két és fél éve tart … ez persze még nem 32 év, de jól indul. És ha valakit a sors, az Istenek, vagy a szerencse, de megajándékozott azzal, hogy rátaláljon a saját gyémántjára, annak muszáj vigyáznia erre az érzésre. Nem csak akkor, amikor tavasz van és süt a Nap, hanem majd akkor is, ha az idők vihara rángatja kapcsolatotokat, ha majd  egyszer öregek és ráncosak lesztek, - mert-  remélem lesztek, és együtt lesztek. Majd akkor is gyémántot lássatok egymásban, egyszeri, megismételhetetlen, de örök szerelmet.

Nem ismerem az ide vonatkozó pontos terveiteket, de azt remélem, hogy minél előbb és minél számosabb apró gyémánttal veszitek körül magatokat. Tudom, többször mondtam, hogy én még nem érzem magam felkészülve a nagypapa szerepre, de abban biztosak lehettek, ha jönnek az unokák, mi készen állunk azonnal nagyszülőkké válni.  És már most azt szeretném kérni, hogy majd tanítsátok meg nekik – és nem csak könyvekből, netről, hanem elsősorban a saját életetekkel - azt, amit talán mi is szerettünk volna átadni nektek: hogy két ember kapcsolatához alapvetően hozzátartoznak olyan értékek, melyek hangosan kimondva ugyan talán érzelgősnek hatnak, de ettől még örök érvényűek. Olyan értékek: mint a - szerelem, szeretet, tisztesség, őszinteség, egymás elfogadása, az összetartozás, a család elsődlegessége, béke és barátság.

Ha majd a Ti unokáitok is látni és érteni fogják ezeket az értékeket, akkor már mi sem éltünk hiába.

Arra emelem a poharamat, hogy legyen elég eszetek, legyen elég érzelem bennetek és legyen elég szerencsétek ahhoz, hogy sok-sok év múltán is elmondhassátok egymásnak azt, amit egy klasszikus így fogalmazott meg:

az vagy nekem, mint földnek az ég, mint égnek a kék, mint télnek a hó, mint csendnek  ------  a szó.

mi lennék ha... (most és 3,5 évvel ezelőtt)

... hónap lennék: most december (régen detto)
... a hét napja lennék: péntek (régen vasárnap)
... a nap egy időpontja lennék: Kék óra a naplemente után közvetlenül (régen hajnal, napfelkelte előtt, már világos van, mikor csiripelnek a madarak)
... bolygó lennék: Pluto (régen detto)
... tengeri állat lennék: bohóchal (régen detto)
... berendezési tárgy lennék: kanapé (régen mindenképpen ágy)
... bűn lennék: torkosság (régen: torkosság és a lustaság vetekszik egymással)
... történelmi személy lennék: nem tudom és akkor sem tudtam...
... folyadék lennék: habzó rozé (régen citromos és narancsos jeges víz - nyár volt éppen...)
... drágakő lennék: nem tudom... (régen ametiszt)
... fa lennék: cseresznyefa (régen akác)
... madár lennék: nádiposzáta, passz... (régen tukán)
... szerszám lennék: kalapács (régen csavarhúzó)
... virág lennék: gyöngyvirág akkor és most is
... időjárás lennék: hó (régen szél)
... mesebeli lény lennék: ha számít a képregény akkor a Fekete özvegy (régen három kívánság tündér)
... hangszer lennék: zongora (régen gitár)
... állat lennék: passz (régen ezt írtam: passz... nádiposzáta)
... szín lennék: narancssárga (régen élénk narancssárga vagy mély bíborlila)
... érzelem lennék: vágyakozás (régen zavartság)
... zöldség lennék: kukorica (régen borsó)
... hang lennék: amikor a teli üveg borból elkezdek tölteni (régen az üveges cappy kupakjának pukkanó hangja)
... elem lennék: most is az jutott eszembe mint régen: nátrium (ne kérdezd, régen volt ennek vmi története...)
... dal lennék: beyonce i was here (ma pont ezt hallgattam) (régen: Mondd ki a szót (copy con))
... film lennék: Avangers :-D (régen ááá esélytelen h válasszak, talán Bor, mámor, Provance)
... könyv lennék: Neil Gaiman&Terry Pratchett: Elveszett próféciák (régen: Diadalív árnyékában Remarquetól)
... étel lennék: erre képtelen vagyok válaszolni.... (régen: rántott hús sültkrumplival és majonézzel)
... hely lennék: étterem (régen: osakai ikerépület kilátója)
... íz lennék: édes-sós (régen: savanyú édes)
... illat lennék: NOA (régen: Nivea barackos tusfürdője)
... hit lennék: hit magamban (régen: hit a változás lehetőségében)
... testrész lennék: szem (régen: haj)
... arckifejezés lennék: tekintet (régen: mosoly)
... tanóra lennék: bármi amit András tart:-) (régen: bármi amit bence tart)
... rajzfilm lennék: akkor és most is Eszeveszett birodalom
... mértani alakzat lennék: detto: kocka
... szám lennék: detto: 6
... ruhadarab lennék: otthoni nadrág, vagy magassarkú csizma (régen: tavaszi/őszi blézer)
... ékszer lennék: gyűrű (régen: óra)
... kiegészítő lennék: definitley táska (régen: öv vagy táska)
... szeretet megnyilvánulása lennék: ölelés (régen: meglepetés)
... rovar lennék: az nem lennék... se most se régen
... gyümölcs lennék: görögdinnye (régen: finom érett de kicsit kemény őszibarack)
... smink lennék: most és akkor is szempillaspirál
... épület lennék: nagyon magas szép szálloda (régen:  luxus szálloda)

2013

Ez az év csak úgy megtörtént. Nagyon gyorsan eltelt és nagyon sok minden történt. Nagy dolgok, barátságban, párkapcsolatban, munkában, bennem.

Vegyük sorra. Magánélet. Már nem vagyok egyedül. Sok párkapcsolatom volt, de mindig egyedül voltam bennük, mert így akartam. Azt kívántam tavaly szilveszterkor, hogy megkérjék a kezemet. Nem a féltérdre ereszkedésre (bár így történt), vagy a sírásra vágytam (bár így történt), hanem, hogy kétely nélkül, őszintén érezzem, hogy vele akarom leélni az életemet és ő pedig velem akarja ugyan ezt. Mérhetetlenül várom a közös életet vele!

Munka. Sokat tapasztaltam az elmúlt 1 évben, két munkahelyen is. Budakeszin rájöttem, hogy keményen tudok küzdeni azért, hogy meghallgassanak, és végül sikerült, meghallgattak. Most először éreztem, hogy nem ért meg a családom. Elvesztem a világ elől, mert bizonyítani akartam, elsősorban magamnak, hogy képes vagyok sokat dolgozni, és hogy végre lehet fontos az, amit csinálok. Aztán mikor ezt bizonyítottam, már elég volt. Eljöttem, mielőtt megutálhattam volna azt, amiért annyit dolgoztam. Az ott töltött egy év alatt mérhetetlen sok kreatív, vicces, szórakoztató és érzelmes momentumban volt részem, de még sosem tapasztaltam ilyen kiábrándultságot és dühöt ezzel együtt. Minden egyes porcikámmal megéltem az összes konfliktust és az összes problémát. Nem az enyém volt a hely, de úgy éltem és dolgoztam ott, mintha a sajátom lett volna. Vajon ezt látták ők? Még egy ideig nem akarom újra ezt érezni, meg kell tanulnom, hogy merülhetek el a munkámban anélkül, hogy felemésztene.
Két hónapot voltam munka nélkül, amiből az első pihenéssel és alvással telt, a második pedig enyhe pánikrohamokkal. Hirtelen üresek lettek a hétköznapjaim és kénytelen voltam szembe nézni azzal, hogy mit hanyagoltam egy évig Budakeszi miatt.
Majd jött a mostani. Ismét jókor voltam jó helyen, de emellett megdolgoztam azért, hogy most azt csinálhatom amit. Ez most talán ideális középút. Van, hogy elmerülök a munkában és élvezem, mert tudom, hogy csak ideig-óráig tart. Van eredménye annak amit csinálok, sokat tanulok másoktól, sok minden kihívás, de nem ijesztő. Most jó. Még nem gondolkodom azon, hogy vajon mi lesz ha innen majd tovább kell lépnem, mert tudom, hogy csak a munkám fog változni nem az életem, mint Budakeszi után.

Barátok. Budakeszitől kaptam 2 új barátot. Mikor felmondtam, nem tudtam, hogy működni fog-e a dolog utána is, de működik. És szeretem, hogy már az életem részei. Aztán egy társaságból talán egy kicsit kiestem. Nem hinném, hogy kevésbé vagyunk már egymásnak fontosak, csak valahogy kevés az együtt töltött idő. Hiányoznak. Lehet, hogy ez csak egy ilyen időszak. Vagy eltávolodtunk. Nem tudom. Egyszer majd biztosan kivesézzük a 10. fröccs után. De/Ezzel együtt vannak, akiknek visszavonhatatlan helyük van a lelkemben, már nagyon régóta.
És végül visszakaptam egy barátot. Ez az év mindkettőnkben sokat változtatott. Év elején még el sem tudtam képzelni, hogy hogyan fogunk egymáshoz visszatalálni, de tudtam hogy vízválasztó év lesz és tudtam, hogy ha nem lesz ott életem fontos momentumainál, akkor azt mindig is bánni fogom. Megoldottuk, hogy találkozzunk középen. És most az egész sokkal őszintébb. Őszintébb, mint valaha.

Sokszor éreztem idén értetlenséget, csodálatot, küzdeni akarást, még több értetlenséget, csalódottságot, szerelmet, félelmet, olyan rettegést, ami jó érzéssel tölt el, hiszen van mit veszítenem. 2013-ban sokkal többször álltam ki magamért mint előtte bármikor. Megtanultam, hogy érek valamit. Hogy ne becsüljem le magam, csak tudjam, hogy miben kell fejlődöm, és hol kell még tágítani a határaimat. Azért merek küzdeni és erősebb lenni, nem mindig kedvesnek lenni, mert van kire támaszkodnom. Már nem akarok mindenkinek a kedvére tenni, de azt sem szabad elfelejtenem, hogy vannak, akikre több figyelmet és időt szeretnék szánni, mert sokat gondolok rájuk. Még mindig félek a sorstól, hogy egyszer csak arcon röhög és felpofoz, de így legalább nem felejtem, hogy szerencsés vagyok. Talán egy picit úgy érzem, hogy jó úton járok.

Izgatottan várom 2014-et. "A mi évünk lesz"

Egynek álmai és Semmiért egészen. Rég olvastam őket, de bennem élnek. Vele is rég beszéltem, de bennem él. Most ő olvassa őket. Hiányzik, és azt érzem, hogy nem jó ha írok neki. Csak hiányzik. Olyan régóta velem van, még akkor is ha nem beszélünk évekig. Jó érzés emlékezni az amsterdamból küldött levelire, és hogy rájöttem, hogy mennyire fontos. És ezért most csak ide írok, nem neki.

Mosoly

"Megértően - több mint megértően mosolygott. Az a fajta ritka mosoly volt ez, teli örök érvényű megnyugtatással, amivel négyszer-ötször ha találkozunk az életen át. Egy pillanatra úgy érzed, ez a mosolygás maga az öröklét, s aztán neked kedvező és ellenállhatatlan elfogultsággal rád összpontosul. Olyan mértékben ért meg, amilyen mértékben te kívánod, hogy megértsen, úgy hisz benned, ahogyan te szeretnél hinni önmagadban, és biztosít arról, hogy pontosan olyan benyomása van rólad, amilyet te legjobb tudásod szerint szeretnél nyújtani önmagadról."

/A nagy Gatsby/

Rég kellett már annyira az új évkezdés mint most... És mégis, inkább régi dolgokra vágyom január 1től.. Kell egy kis régi lelkesedés, kell egy kicsi a régi szilviből, egy kis kedvesség, nyugalom, törődés és odafigyelés. Kellenek a régi barátok, a régi találkozások, a telefonbeszélgetések... Új év jön, jövök újra én is!

You've got the words to change a nation But you're biting your tongue You've spent a life time stuck in silence Afraid you'll say something wrong If no one ever hears it how we gonna learn your song? So come, on come on Come on, come on You've got a heart as loud as lions So why let your voice be tamed? Baby we're a little different There's no need to be ashamed You've got the light to fight the shadows So stop hiding it away Come on, Come on I wanna sing, I wanna shout I wanna scream till the words dry out So put it in all of the papers, I'm not afraid They can read all about it Read all about it oh Oh-oh-oh At night we're waking up the neighbours While we sing away the blues Making sure that we remember yeah Cause we all matter too If the truth has been forbidden Then we're breaking all the rules So come on, come on Come on, come on, Lets get the tv and the radio To play our tune again It's 'bout time we got some airplay of our version of events There's no need to be afraid I will sing with you my friend Come on, come on I wanna sing, I wanna shout I wanna scream till the words dry out So put it in all of the papers, I'm not afraid They can read all about it Read all about it oh Oh-oh-oh Yeah we're all wonderful, wonderful people So when did we all get so fearful? Now we're finally finding our voices So take a chance, come help me sing this Yeah we're all wonderful, wonderful people So when did we all get so fearful? And now we're finally finding our voices So take a chance, come help me sing this I wanna sing, I wanna shout I wanna scream till the words dry out So put it in all of the papers, I'm not afraid They can read all about it Read all about it oh

GA

"There's a reason I said I'd be happy alone. It wasn't 'cause I thought I'd be happy alone. It was because I thought if I loved someone, and then it fell apart, I might not make it. It's easier to be alone. Because what if you learn that you need love? And then you don't have it? What if you like it? And lean on it? What if you shape your life around it? And then... it falls apart? Can you even survive that kind of pain? Losing love is like organ damage. It's like dying. The only difference is... death ends. This...? It could go on forever."

újra jó érzés olvasni a blogod

Az elmúlt években, bár nagyon sok romantikus filmet néztem, szomorú vagy happy enddel, igazából nem szerettem őket. Mindig letörtek belőlem egy kis darabot, arra emlékeztettek, hogy mit nem érzek. Mit kéne éreznem az iránt, aki épp mellettem ül és szerelmes tekintettel néz rám. B-vel a végén már kimondottan kerültem az ilyen filmeket mikor moziba mentünk, mert féltem h mikor robbanok egyszercsak, h ennek így nincs értelme. Még szerencse h most inkább a kezembe veszem a telefont egy ilyen film után és írok egy smst, h nagyon várlak haza...

A Vágy

Legszebb ajándék a vágyakozás.
Soha ne illese szánakozás,
Kinek lelkében a vágy égő parázs,
ott még van élet,... ott még van akarás!
Bármi után vágyódsz, - tudomány, vagy szépség,
étel, - cigaretta, de bármily csekélység, emberek látása, - utazás tengeren,
avagy a legnagyobb, - maga a szerelem,
hideg téli estén napsütésre vágyni,
augusztusi éjjel csillaghullást várni,

amíg a vágyunk él, addig meg nem halunk,
ám ha vágyunk nincsen - fel is adtuk magunk!

Szeretnék többet találkozni. Többet beszélgetni. Szeretném azt érezni, hogy kezdesz látni, engem, hogy ki vagyok, és nem azt akit akarsz látni. Nem akarom, hogy rózsaszín köd legyen a szemed előtt, mert attól elindulok a másik irányba. És azt is szeretném, hogy tudd, ezt miért teszem. Nem azt akarom, hogy kitaláld a gondolataimat, hanem hogy kérdezz. Tőlem kérdezned kell, különben nem mesélek. Ha olyanról van szó, ami számít.
Várom, hogy ne zavarodban mosolyogj mikor meglátsz, hanem megölelj és sóhajts egy nagyot. Na meg, hogy lássalak praliné készítés közben.

Last night

Két nő, két férfi, egy éjszaka. Kimondatlan érzelmek, tekintetek, vágyak, szerelmek, kételyek. Érezni akarom, amit ők. Hogy úgy nézzek valakire ahogy A. nézett J.re. Minden kis mozdulat a kettőnk titkos beszéde legyen.
A film első felében beleszerettem A.ba és a szemeibe. Abba, ahogyan nézett és amit érzett. Alig mondott pár szót, csak mosolygott és nézett. Aztán elhangzott J. férjének a neve és a szemei megváltoztak. Onnantól végig sírtam a filmet. A pajkos szerelmi hév átcsapott fájdalomba. A lehetetlenség érzésébe. Ott van mellette, amit szeretne, ami már egyszer az övé volt, és most nem lehet. Igazán szeretnék szereteni valakit. Aztán ott van a másik fele. A nő. Akinek a szemeiben ugyanezek az érzelmek vannak, de van még egy: mi lesz ha vége lesz az estének és a férjem szemébe kell nézni? És a biztos tudat, hogy nem akarja átlépni azt a határt. Szeretném megint biztosra tudni, hogy nem akarom megcsalni azt aki velem van. Érdekes tükröt mutat a film. A feleség, J. nem teszi meg. A férj, ugyanaznap este, hosszas vívódás után megteszi. És mikor reggel találkoznak, a férj rájön, hogy a felesége kell neki, a felesége rájön, hogy nem tudja, hogy kell-e a férje. Ennyit a hűségről. Nem fekete fehér, mint sok minden más. Sokszor mondom, hogy most jól vagyok kapcsolat nélkül. Sok a dolgom, alig vagyok egyedül. De ülök egy film előtt és megszakad a szívem. És zokogok. Tegnap este, amikor sétáltam haza egyedül, kétségbeesetten vágytam rá, hogy ne üres lakásba érkezzek. Hogy ott legyen valaki, akinek az ölébe fekhetek és simogat miközben filmet nézünk és én a fáradtságtól elaszom közben. Rájöttem, hogy míg V. mellett magányos voltam, B. mellett nem voltam az. Annak ellenére, hogy nem voltam szerelmes és nem engedem be az életem nagyon nagy részébe. ott volt mellettem. Ismert és én is ismertem őt. Reggel Balázs Fecó Maradj velem című számát hallgattam. Vigyél haza, fogd a kezem, Szeress nagyon, fáradt vagyok, S nehéz a szívem. Lehet, hogy nem segített a hangulatomon. Nem vágyok társaságra, de nem akarok egyedül lenni. Most valahogy így.. aztán lehet, hogy majd következő héten máshogy.

életem első szerelmeslevele

"Amikor ide jötem egyből beléd zúgtam

léci ne mutastd meg senkinek

MÁRKUS" (szívecske áthúzva)

az általános negyedikes fiúk bezzeg még merték kifejezni az érzelmeiket:-)

telefonbeszélgetés köztem és egy GSM boltos között:

- ööö... ez az a GSM bolt, ami a Mammut aljában, a földszinten van?
- igen.
- szuper! akkor azért kereslek, mert hogy csütörtökön jött a nagykerbe billentyűzet a telefonomhoz és azt mondtad, hogy rendelsz nekem, és szombaton hívjalak, merthogy voltam bent nálad, hogy hiányzik egy gomb a telefonomról.
- milyen telefonod van?
- .......nokia.....
(szilvi sietve megnyitja a böngészőt és beírja, hogy nokia termékek)
- hát így nehéz lesz megtalálni a rendelésed... nagy segítség lenne, ha tudnánk..
- tudom, tudom, bocsi, már nézem is neten... áá E52!
- Biztos? mert sokszor hasonlítanak egymásra, és csak kicsi eltérés van..
- Nem, tuti, hogy ilyen telefonom van, látom a képet!
...

éljen az összeszedettség és a kommunikációs képesség!:-)

miért nem bízik kicsit jobban bennem, hogy képes vagyok helyt állni? miért nem lát bennem többet mint én magamban? vagy ha lát akkor hogy csinálja h mindig elbizonytalanít? ezzel nem ösztönöz hanem elkeserít...

Azt akarom, hogy létezzen egy olyan része az életemnek, ami csak az enyém. Amit én ismerek, amiben nem befolyásolnak és amiben igazán magabiztosnak érzem magam...

Aztán azt is szeretném, hogy mikor valamit elrontok, mikor hibázok és közel járok ahhoz h elfelejtsek törődni másokkal, legyen aki mégis odajön hozzám, megölel vagy felpofoz és tudom h nem hagy el, bármit is teszek.

Biztonság kell.. Könnyen el tudom fedni a dolgokat. Jól vagyok, mert van valakim. Jól vagyok, mert sok emberre számíthatok. Jól vagyok mert végre van munkám és azt csinálhatom amit szerettem volna.

De inkább egyedül vagyok, úgy könnyebb. De mi van ha nem állok helyt a munkában, de miért érzem azt hogy nem kell a kapcsolat és miért érzem magam mégis sokszor magányosnak? ÉS miért nem tudok jól lenni azzal amim van? ÉS miért van még sokkal több kérdőjel bennem?

én azt mondom félek a kötődéstől és egy kapcsolattól, nezsi azt írja "Könnyebb azt érezni, hogy szükség van rád, mint azt, hogy szeretve vagy és viszontszeretsz."

vannak pillanatok, mikor őszintén megnyugszom mellette és eszembe se jut a sok kérdőjel, amiket én teremtettem, aztán vannak napok, amikor nem fejezem be a gondolatot, mert félek, hogy mi lenne a vége.

pólus és ellenpólus közt létezem mostanában, hol itt, hol ott. Ma egyedül, mikor azt érzem, hogy tényleg csak a család az, aki miatt nem vagyok magányos, holnap már várva a találkozókat, a beszélgetéseket, mosolyokat. Tőletek.

azt érzem bármire képes vagyok és várom a megmérettetéseket miközben rettegek és a csendes, megbúvó gyomorgörcs már megszokott érzéssé vált.

"Elhatároztam, hogy szabadon fogok élni, mint a férfiak, függetlenül, szilárdan, szélben, de úgy, hogy ennek nem tulajdonítok jelentőséget, az élet minden ajándékát, finomságát vagy gonosz tréfáját úgy fogadom el, mint ami nekem jár. Úrnő vagyok, életem főszereplője, így döntöttem." (Esterházy Péter)

oreo jajj de jóó

"May your coming year be filled with magic and dreams and good madness. I hope you read some fine books and kiss someone who thinks you’re wonderful, and don’t forget to make some art — write or draw or build or sing or live as only you can. And I hope, somewhere in the next year, you surprise yourself." Neil Gaiman

(http://30moreseconds.tumblr.com/page/2)

Day 10

Valaki, akit el kéne eresztened vagy azt kívánod, bárcsak ne ismernéd.

Szerintem más az, ha tudod, hogy valakit el kell eresztened az életedből különböző okok miatt, és más az, ha azt kívánod bárcsak ne ismernéd. Ahhoz, hogy a másodikat érezzem, nagyon rossz és gonosz dolognak kell történnie. Nem is tudok ilyet felidézni. Szerintem nincs olyan ember az életemben, aki annyira rosszat tett volna velem és legalább azt ne gondoljam, h bármilyen szar is volt, tanultam belőle...
Az elsővel kapcsolatban, meg nehéz dolgom van, mert mindig is rosszul viseltem a változást... Sosem szerettem szakítani, mindig nehezen dolgoztam fel ha egy jó barát eltávolodott bármiféle különösebb ok nélkül... Vannak emberek, akiket nem ártana eleresztenem. Főleg a múltamban és azt hiszem főleg férfiak. De most már nem görcsölök ezen. Tudom, hogy X év múlva, mikor már annyira messze leszek tőlük, mikor már nem fogom tudni óráról órára visszaidézni a történteket, egyszer csak el fogom engedni őket....

5. szám

kedvenc női énekesed.

már a szomszéd szobában alszik

Életem legfontosabb férfija és néha legszívesebben hozzávágnék a földhöz egy borospoharat, mikor veszekszünk. A genetikán kívül a december is összeköt minket. Ugyanolyanok vagyunk, 34 év különbséggel. Ugyanúgy tudunk szeretni és bújni és ugyanúgy tudunk veszekedni és megsértődni ok nélkül. Sokszor, mikor a szavak már bódulttá válnak szájában, csak azt felelem "rendben, igazad van", de van, mikor földhöz vágom a párnát és kimegyek a konyhába sírni, hogy a ne lássák a többiek. Nem szeretek előttük sírni. Nem értik, hogy miért történik és nekem nincs kedvem magyarázkodni. Nem lehetnénk hasonlóbbak és nem különbözhetnénk egymástól jobban. Életemben, soha mással nem csaptak így össze energiák. Mikor mi beszélgetünk, mások azt hiszik veszekszünk. És nem hinném, hogy ez valaha változni fog...

rejection

a gyomromtól a nyakamig minden embernek az életemben megvan a helye. Tudom, hogy kivel van baj, ha a gyomromban érzek fura érzést, tudom, hogy a mellkasom közepe kit jelent és tudom, hogy kivel kell beszélnem ha egy centivel odébb érzem a furcsa érzést. Most épp olyan, mintha egy elefánt ülne a mellkasomon. Telefonálok.

GA

"... Right, because you are a not feelings type of girl... Your heart lives in your vagina!" :-)

csak mert szép

Just like a star across my sky
Just like an angel off the page
You have appeared to my life
Feel like I'll never be the same

Just like a song in my heart
Just like oil on my hands
Oh, I do love you

Still I wonder why it is
I don't argue like this
With anyone but you
We do it all the time
Blowing out my mind

You've got this look I can't describe
You make me feel like I'm alive
When everything else is a fade
Without a doubt you're on my side

Heaven has been away too long
Can't find the words to write this song
Oh, your love

Still I wonder why it is
I don't argue like this
With anyone but you
We do it all the time
Blowing out my mind

I have come to understand
The way it is, it's not a secret anymore
'Cause we've been through that before
From tonight I know that you're the only one
I've been confused and in the dark, now I understand

I wonder why it is
I don't argue like this
With anyone but you
I wonder why it is

I won't let my guard down
For anyone but you
We do it all the time
Blowing out my mind

Just like a star across my sky
Just like an angel off the page
You have appeared to my life
Feel like I'll never be the same
Just like a song in my heart
Just like oil on my hands

4. szám

kedvenc férfi énekesed

(ő elég nagy klasszikus az életemben nagyon sok éve)

Üdvözöllek újra az élők körében!:-)

3. szám

egy szám, amitől táncra perdülsz
(most egyszerűen nem választhatok mást, mint ezt)

esti mese

Egyszer volt, hol nem volt, a nagy óperenciás tengeren is túl, volt egyszer egy kamasz lány, aki szeretett kacérkodni. Óvodás kora óta figyelte a fiúkat, de mivel sosem volt az a törékeny, cicás alkat, inkább kergette és verte őket mintsem rebesgesse pilláit. Már tíz évesen sem sikerült mindig jól választania, kapott szerelmes levelet de neki más kellett, így végül senkit sem kapott. Aztán az évek elteltével kamasszá cseperedett. Jött egy fiú egy messzi városból, számára idegen és oly vonzó közegből. Nem értette ugyan, hogy miért, de ő is megtetszett a fiúnak és egy éjjelen, egy sötét és csendes tanteremben megtörtént az első csók köztük. Itt kezdődik igaz története a lánynak. Azóta eltelt majdnem nyolc év és a tapasztalatok egyre csak gyarapodtak. Sosem félt szeretni, mindig nagyon könnyen bele tudott merülni egy vonzalomba, szeretett felhők közt járni, mikor az a bizonyos fiú öngyújtót kért tőle a sarkon. Minden egyes kapcsolattal újabb és hevesebb érzelmeket ismert meg. Találkozott ő fényes páncélba bújtatott gonosszal, daliás királyfival ki elrabolta szívét egy évre és sok, tévutat jelző kósza vándorral is. Sokszor hagyott maga után összetört szíveket, de sosem szándékosan, ő csak szerette szeretve érezni magát és ebből adni másoknak is. Aztán, valahogy az évek során a világra rácsodálkozó nagy szemei már gyanúval szemléltek minden találkozást. Megtanulta hogy a varangy is lehet királyfi és hogy a királyfi is lehet varangy. Egyre inkább megválogatja kiszemeltjeit, de sosem hátrál meg a kihívások elől, mindig is szerette a lovagi torna izgalmait. Szereti ízlelgetni a világot, szeret bekopogni minden házba, hátha talál valami kincset és nem szereti ha nem tudja, hogy merre menjen és kit kísérjen. Tudja, messze még az itt a vége, fuss el véle, így boldogan, dalolászva mendegél tovább a sárga köves úton.

2. szám

egy szám amitől elsírod magad

Day 09

Valaki, akit nem akartál elereszteni mégis eltávolodott

Eszter, aki gimiben volt barátnőm, de aztán az egyetem kezdetével eltávolodtunk. Szívesen találkoznék vele, látni h ki lett az elmúlt 5 évben, nagyon nagyon jókat nevettem vele. Soha nem volt egy féléven belül annyi röhögő görcsöm mint vele az utolsó SEKes félévben.
Azt is sajnálom, hogy Petivel úgy alakultak a dolgok. Szerettem, hogy a barátom volt, nagyon jókat beszélgettünk és tudtuk h mit kell mondani a másiknak.
A gimis csapatot is sajnáltam, de most úgy tűnik h Lulu visszatér és ennek örülök, mert nagyon pozitív tapasztalatok érnek vele.
A többi fontos ember, ha ritkábban is mint régen, de még mindig velem vannak, és tudom h bármikor számíthatnék rájuk,

1. szám

a kedvenc számod

hát így ezt nem lehet... szóval legyen az, ami először az eszembe jutott

játék#2

(nézsi után)

1. nap: a kedvenc számod.
2. nap: egy szám amitől elsírod magad.
3. nap: egy szám, amitől táncra perdülsz
4. nap:kedvenc férfi énekesed.
5. nap: kedvenc női énekesed.
6. nap: kedvenc együttesed.
7. nap: egy együttes/énekes, akit szeretsz, de szégyelled.
8. nap: egy együttes/énekes, akinek népszerűségét sosem fogod megérteni.
9. nap: egy szám, ami egy exedre emlékeztet.
10. nap: egy szám, ami édesapádra emlékeztet.
11. nap: egy szám, ami édesanyádra emlékeztet.
12. nap: egy szám, amitől szexelni támad kedved.
13. nap: egy szám, amit a zuhany alatt énekelsz.
14. nap: egy szám abból az évből, amikor születtél.
15. nap: egy szám, amit gimiben/középiskolában szerettél.
16. nap: az első szám a zene mappádban.
17. nap: az utolsó szám a zene mappádban.
18. nap: egy instrumentális szám, amit szeretsz.
19. nap: kedvenc szerelmes számod.
20. nap: kedvenc szakítós számod.
21. nap: egy szám, amitől kedved támad törni-zúzni.
22. nap: kedvenc filmzenéd.
23. nap: kedvenc duetted.
24. nap: kedvenc feldolgozásod.
25. nap: eddigi kedvenc dalod 2010-ből.
26. nap: kedvenc videokliped.
27. nap: egy olyan szám a zene mappádból, ami szinte biztos, hogy senki másnak nincs meg.
28. nap: egy szám, amit soha többé nem szabadna lejátszani.
29. nap: egy szám, amitől kiráz a hideg (nem jó értelemben).
30. nap: egy szám, amit szeretnél ha lejátszanának a temetéseden.

Azok az emberek, akiket régen ismertem, tudtam mire, hogyan reagálnak, miről mit gondolnak, vajon most milyenek lehetnek? Vajon felismerném még Eszter kézírását, vagy tudnám, hogy mit gondol Luca komolyan? Ha valakit szeretsz, sok időt töltesz vele és fontos számodra, akkor szép lassan megismered, a legapróbb dolgaitól kezdve. Aztán valamiért, sokszor ok nélkül szép lassan eltűnnek az életedből, és benned az a kép marad, ahogy te láttad őket. Mikor újra találkozol egy régi baráttal két dolog történhet. Belenézel a szemébe, hallgatod mikor beszél és tudod, hogy ő még mindig az az ember, akit te ismersz, vagy többé nem tudod, hogy kinek a szemébe nézel már. Szívesen bepillantanék titokban azoknak az embereknek az életébe, akiket régen ismertem, de ma már kérdőjel, vajon hogyan élik az életüket.

pálcikával ettem álmomban:-)

Day 08

Valaki, aki pokollá tette az életedet vagy pocsékul viselkedett veled

Olyan sok volt, aki pocsékul viselkedett velem, hiszen az ember lépten-nyomon találkozhat bunkó emberekkel. Az utcán, a boltban, az egyetemen, bárhol. Aztán meg ott van az általános iskola meg a gimnázium. A gyerekek és a kamaszok elképesztően gonoszak tudnak lenni. Általánosban volt két lány aki pokollá tette az életemet, eldugták a cuccaimat, nem engedtek haza, kibeszéltek a hátem mögött és mindig kinevettek. Aztán a sekben már a talpamra áltam és én is beszáltam a játékba. Rosszindulatúak és gonoszak votlunk, kiutáltuk az egyiket követlező hét a másikat, és olyan is volt h engem utáltak ki. pokollá tettük egymás életét majd következő héten legjobb barátnők voltunk. De kinőttem belőle, mint ahogy jó esetben, mindenki ezt teszi. (Az 5éves érettségi találkozóm után nem merném állítani, hogy mindenki felnő gimi után.)
Olyan ember, aki valóban megkeserítette az életemet és minden könnyebb lett volna nélküle, nem nagyon van. Szerencsém van, általában elkerültek a veszélyes emberek és a csalfa barátok. Persze, bántottak már meg viselkedéssel, mint ahogy már írtam is az előző napi igazságokban, de azt nem mondanám, hogy igazán pokollá tették volna az életem.

rájöttem, az epret jobban szeretem, mint a málnát.. eddig azt hittem fordítva van...

az idő nem változott, felkelni nem tudtam időben, de nagyon jót álmodtam szóval egy kis mosoly mégiscsak van az arcomon:-)

Day 07

Valaki, aki miatt érdemes élned

Azért érdemes élni bizonyos emberekért, mert általuk leszel több, tapasztalsz meg érzelmeket, különböző szemléleteket, olyan dolgokat, amiket egyedül nem élnél át. Így azt mondom, hogy nagyon sok emberért érdemes élnem. A teljesség igénye nélkül például az Instantos pultos srácért, aki egyszer úgy nézett rám 2évvel ezelőtt, hogy azóta is emlékszem a szemeire. Érdemes élnem azért a pár valódi barátomért, akik sosem hagyták, hogy egyedül érezzem magam a világban. Eszterért mert soha nem volt annyi röhögőgörcsöm mint abban a félévben, Don Marcosért, aki elsírta magát, mikor elköszöntünk, Márkért, mert ő Márk és ennél többet nem is kell mondanom, Kristófért, és mindenkiért akinek akár csak egy mosollyal több lett az élete tőlem és így az enyém is tőle. De elsősorban természetesen a családomért érdemes élnem.

Day 06

Valami, amit reményeid szerint soha nem kell megtenned

Sokáig húztam ezt a kérdést, mert kicsit idióta.. Nagyon sok ilyen dolog van, de ebből sokat el lehet kerülni és sok olyan van, hogy ha nem akarom akkor nem teszem meg. Pl soha nem akarnék vkivel pénzért lefeküdni. De nem is fogok. Reményeim szerint soha nem kell majd megélnem egy szerettem idő előtti halálát. Azt tényleg nem szeretném. Nem szeretnék elválni. Főleg ha már egy családot választunk ketté vele. Soha nem szeretnék igazán nagy csalódást okozni a szüleimnek. Igen kevés dolog van, amivel ezt megtehetném hál' istennek... De mondjuk a barátaimnak se. Remélhetőleg soha nem kell majd a rendőrséget hívnom mert megvert engem vagy a gyerekemet a férjem.. És most elkezdtek eszembe jutni ilyen vészhelyzetes és betegséges szituációk, szóval semmi ilyesmit nem szeretnék átélni, se magammal se a szeretteimmel.

Wade Robson Interview Part 1

Wade Robson Interview Part 2

jegyzet

"a guerra de triple alianzát csak pár értelmiségi férfi élte túl + az embereknek nem volt más politikai tapasztalata mint autocracy --> 1 triumvirato + 32 presidentes = krónikus disorder"

(éljen a három különböző nyelvű forrás)

Csudacsaj és csudahaj csupaszív emberek..

18+

Egyszer régen létezett egy blog, ahol páran a szexuális élményeinket, tapasztalatainkat, a témával kapcsolatos gondolatainkat osztottuk meg egymással. A következő két irományt akkor írtam és el is feledkeztem róluk, mígnem tegnap este véletlenül rájuk leltem a gépemen. Szembetűnő a kontraszt...

Summertime

Nyár van, fülledt meleg és semmi más dolgotok sincs, mint otthon, az árnyékos szobában egymás mellett feküdjetek az ágyban. Beszélgettek, hülyéskedtek, egyszerűen csak telik az idő, kihasználva, hogy van végre két hónap, ami csak a tiétek. Nem kell órára pontosan megtervezni minden hétvégét, nincs ott a család, nem kaptok különböző feladatokat. Csak ő és csak te. Aztán a hülyéskedések és a nevetések közben, a puszik után jön egy csók. Egy olyan igazi, amikor nem csak a száddal csókolsz, hanem az egész lelkeddel, minden porcikád csak a csókra figyel abban a pár másodpercben. És akkor, ott, nyitott ajtóknál, nem figyelve semmire, olyat szeretkeztek, amire még két év múlva is emlékezni fogsz. Az egyetlen olyan lakalom, amikor nem zavar, hogy az egész tested izzadt, nem kell az ajkadba harapnod, hogy visszafojtsd a feltörő sikolyokat, egyetlen gondolatod, hogy benned legyen, minél mélyebben és minél tovább. Mikor vége, még ott fekszetek pár percig, egybeolvadva, mert egyikőtök sem akarja, hogy vége legyen a bódulatnak és szét kelljen válnotok. Mikor már lejjebb ment a pulzus, a remegés elmúlt a testből és felszállt a homályos köd, elmentek zuhanyozni, hogy egy kicsit felfrissüljetek a melegben. A teljes szabadságban felöltözni sem kell, senki más nem létezik csak ti ketten. Aztán a fürdőben megint elkap titeket a bujaság és egymásnak estek. Már kevésbé álomszerű bódulat az egybeolvadástól, sokkal inkább hirtelen vágy, hogy ott, a mosdókagylón, a tükörrel szemben még egyszer az övé legyél. Mert belőle sosem elég. Végül sikerül eljutni a zuhanyzóig, felöltöztök, megjön a család, leültök az ebédlőasztalhoz és ti csak mosolyogtok egymásra. Mindkettőtök feje azon jár, hogy három óra múlva ismét a szobában lehettek kettesben, meztelenül és újra kezdődhet a játék.

Majd egy szakítással és tár tapasztalattal később...

One-night stand

Meglátod és elindul a fantáziád. Mindketten érzitek, néztek egymás szemébe mélyen a társaásgon keresztül és egymás titkos cinkosai lesztek. Ott van a vonzalom, nem tudod figyelmen kívül hagyni, de megpróbálod elnyomni magadban, hiszen jóra nem vezethet. Aztán jön egy pillanat, ott áll közel hozzád a sötétben, érzed a leheletét, hozzád ér és elszakad a szál. Egymásnak estek. Mindketten igazán akarjátok, hevesen faljátok egymást és egy pontig minden annyira jó, mint akkor régen, azzal a másik fiúval. Aztán valami megszűnik. Még mindig kívánod, már benned van, de nem élvezed. Nem vagy ott lélekben. Nem akarsz eggyé válni vele, nem akarsz bebújni a bőre alá, hogy minden porcikáját érezd, nem tudod teljesen odaadni magad neki. Gondolatok cikáznak a fejedben, próbálsz figyelni arra, hogy semmi másra ne figyelj és a varázs teljesen megszűnik. Valami a fal mögött maradt. Ő nem érti, te pár szóval megnyugtatod, de minden egyes alkalommal kevesebb leszel tőle.

Day 05

Valami, amit reményeid szerint meg fogsz tenni életed során

Lediplomázni. Na jó, nem igazán ilyenekkel szeretnék erre válaszolni, kezdjük újra.
Repülni vagy zuhanni. Értem ezalatt az ejtőernyőt, sárkányrepülést meg ilyesmiket. Egyszer addig gyorsulni az (üres) autópályán, ameddig csak merek vagy a kocsi bírja. Ezt már írtam egyszer: dühből törni, zúzni, ütni, vágni és tombolni. Ritkán voltam ilyen ideges, de akkor mindig visszafogtam. Egy nővel lefeküdni. Ha elrugaszkodom a realitástól, egyszer még szeretnék eltáncolni egy olyan koreográfiát, egy olyan zenére, amit igazán szívből tudnék táncolni. Látni a szüleim tekintetét az esküvőmön. Megtalálni az ultimate kedvenc filmemet (ha egyáltalán lesz ilyen), mint ahogy könyvből is van ilyen. Végigjárni más kontinens országait, illetve hosszabb ideig csak úgy utazgatni a világban, hogy valóban megismerjek pár várost vagy országot, ne csak a felszínes, turisztikai oldalát. Megtanulni rúdtáncolni. ...

Day 04

Valami, amiért meg kell bocsájtanod valakinek

Nem igazán vagyok haragtartó ember és ritkán bántottak meg annyira, hogy nehéz legyen megbocsájtani. Sokáig nem tudtam balunak megbocsájtani, amiért elhitette velem hosszú időre, hogy bármi gond van, azért én vagyok a hibás, de aztán rájöttem, hogy magamnak nem tudtam megbocsájtani, amiért hagytam hogy egy ilyen kapcsolatban legyek. Aztán ott van az a másik eset, a másik ex-pasi, ex-barát, volt ő mindkettő, ismertető jele az M és a P. Rá nagyon haragudtam és egy picit sem tartottam korrektnek, ahogy intézte a dolgokat, de az idő távolodásával, én is távolodtam tőle és ismét arra a pontra jutottam, hogy inkább magamnak volt nehéz megbocsájtani azt, hogy ott ültem csöndben és nem mondtam semmit. Ő önkénytelenül is forgatta a kést és én nem tettem semmit. És még csak annyi büszkesésgem se volt, hogy azon nyomban felálljak és ott hagyjam.
Azt hiszem nem gondoltam végig alaposan a harmadik napi igazságot mikor írtam, de így most arra is válaszoltam.
És hogy az utóbbit megbocsájtottam-e már magamnak? Nem tudom...

Day 03

Valami, amit meg kell bocsájtanod önmagadnak

Nagyon sok ideig nem tudtam magamnak megbocsájtani pár dolgot egy bizonyos időszakból. Olyan sokáig, hogy már magam is unom leírni őket és már el is engedtem őket. Hibáztam, megbántam, tanultam, ennyi. Azóta nyilván előfordult, hogy követtem el hibákat, hisz anélkül milyen unalmas lenne már a lét, de olyat nem, amit ne tudnék megbocsájtani önmagamnak. A dolgok nagy többsége nem véletlenül történik, minden hibából tanul az ember, a kérdés csak az, hogy helyrehozható-e a kár vagy sem.
Bár ha jobban belegondolok egyszer felpróbáltam egy pulcsit, amibe beleszerettem, de nem vettem meg, mert úgy gondoltam, hogy majd visszajövök érte máskor. Na azt nagyon bánom...

családért mindent

majdnem csomókban téptem a hajam, mire a DigiTV-nél sikerült elérnem, hogy valahova bekapcsoljanak és ne csak a géphang dumáljon, de felvenniük még 5perc után sem sikerült... nagyon utálom ezt

Nagyon utálom a poloskás időszakát az évnek.... Zsuzsi, itt is van bőven, nem csak Szegeden...

Day 02

Valami, amit szeretsz magadban

Családi és baráti hátteremből adódóan elég sok fajta és szintű helyen megfordultam már életemben. Szeretem, hogy egy évig ittuk minden buli előtt a Várban a 40 forintos kisfröccsöt és hogy sosem fogom elfelejteni miket vacsoráztam két éve az 5 csillagos Alpen Royalban egy hétig. Imádok bő pulcsiban és farmerben a füvön könyvet olvasni és imádok kiöltözni, magassarkút húzni, ölembe teríteni a szalvétát és lassan falatozni a megkomponált ételt, kiélvezve az ízvilágok tökéletes összhangját. Őszintén élvezem és otthon érzem magam a skála minden egyes fokán, a Nádas Büfétől a Gresham Palota étterméig .

őt akarom...

Day 01

Valami amit utálsz magadban.

Utálom, hogy elképesztően hajlamos vagyok a függőségre. Cigi, alkohol, étel, emberek, sorozatok és bármi, aminek rendkívül szeretem a jelenlétét az életemben, tekintet nélkül arra, hogy jó-e vagy sem. Ha valami a (meg)szokásommá válik, nagyon nehezen szabadulok meg tőle. Ezért nem vagyok jó szakításban, ezért nem tudok magamtól fogyókúrázni és ezért kapcsolom be a tv-t ha itthon vagyok.
És utálom, hogy konfliktus kerülő vagyok, főleg ha hozzám közelálló emberről van szó.

játék

Nézsi kezdeményezésére, magam megismerésére. Nem ígérem, hogy valóban 30napba fog telni, de megteszek minden tőlem telhetőt. A szándék már megszületett, a gondolatok még készülnek.

Day 01 --> Valami, amit utálsz magadban

Day 02 --> Valami, amit szeretsz magadban

Day 03 → Valami, amit meg kell bocsájtanod önmagadnak

Day 04 → Valami, amiért meg kell bocsájtanod valakinek

Day 05 → Valami, amit reményeid szerint meg fogsz tenni életed során

Day 06 → Valami, amit reményeid szerint soha nem kell megtenned

Day 07 → Valaki, aki miatt érdemes élned

Day 08 → Valaki, aki pokollá tette az életedet vagy pocsékul viselkedett veled

Day 09 → Valaki, akit nem akartál elereszteni mégis eltávolodott

Day 10 → Valaki, akit el kéne eresztened vagy azt kívánod, bárcsak ne ismernéd

Day 11 → Valami, ami miatt a legtöbb bókot kapod

Day 12 → Valami, mai miatt soha nem kapsz bókot

Day 13 → Egy zenekar vagy előadóművész, aki(k) nehéz napokon segítettek át - írj levelet

Day 14 → Egy hős, akiben csalódnod kellett - írj levelet

Day 15 → Valami vagy valaki, ami/aki nélkül tudod, hogy nem tudsz élni, mert már megpróbáltad és nem ment

Day 16 → Valaki vagy valami, aki/ami nélkül könnyen tudnál élni

Day 17 → Egy könyv, ami megváltoztatta valamiről alkotott véleményedet

Day 18 → Véleményed az azonos neműek házasságáról

Day 19 → Mi a véleményed a vallásról? vagy mi a véleményed a politikáról?

Day 20 → Véleményed az alkoholról és a drogokról

Day 21 → Képzeld el, hogy a legjobb barátod autóbalesetet szenved, ti pedig egy órával korábban vesztetek össze. Mit teszel?

Day 22 →Valami, amit bárcsakne tettél volna meg az életedben

Day 23 → Valami, amit bárcsak megtettél volna az életedben

Day 24 → Készíts valakinek egy zenei listát és magyarázd el, miért azokat a zenéket választottad. - írd le a számok címét és a levelet

Day 25 → Az ok, amiért szerinted a mai napig életben vagy

Day 26 → Gondoltál valaha arra h eldojad magadtól az életet? Ha igen, miért?

Day 27 → Mi a legjobb dolog az életedben mostanság?

Day 28 → Mi lenne ha teherbe esnél? Mit tennél?

Day 29 → Valami, amit reményeid szerint meg fogsz tudni magadban/magadon változtatni és az okok

Day 30 → Írj levelet magadnak - írj le benne mindent, amit szeretsz magadban

club can't handle me

erre egyszerűen nem tudok nem mosolyogni és felpörögni... van néhány dal, amit bármikor és bárhol hallok, fizikailag érzem, hogy feltöltődök energiával, elkezdek vigyorogni és bár kívülről nem mindig látszik, de még a sejtjeim is táncolnak...