esti mese

Egyszer volt, hol nem volt, a nagy óperenciás tengeren is túl, volt egyszer egy kamasz lány, aki szeretett kacérkodni. Óvodás kora óta figyelte a fiúkat, de mivel sosem volt az a törékeny, cicás alkat, inkább kergette és verte őket mintsem rebesgesse pilláit. Már tíz évesen sem sikerült mindig jól választania, kapott szerelmes levelet de neki más kellett, így végül senkit sem kapott. Aztán az évek elteltével kamasszá cseperedett. Jött egy fiú egy messzi városból, számára idegen és oly vonzó közegből. Nem értette ugyan, hogy miért, de ő is megtetszett a fiúnak és egy éjjelen, egy sötét és csendes tanteremben megtörtént az első csók köztük. Itt kezdődik igaz története a lánynak. Azóta eltelt majdnem nyolc év és a tapasztalatok egyre csak gyarapodtak. Sosem félt szeretni, mindig nagyon könnyen bele tudott merülni egy vonzalomba, szeretett felhők közt járni, mikor az a bizonyos fiú öngyújtót kért tőle a sarkon. Minden egyes kapcsolattal újabb és hevesebb érzelmeket ismert meg. Találkozott ő fényes páncélba bújtatott gonosszal, daliás királyfival ki elrabolta szívét egy évre és sok, tévutat jelző kósza vándorral is. Sokszor hagyott maga után összetört szíveket, de sosem szándékosan, ő csak szerette szeretve érezni magát és ebből adni másoknak is. Aztán, valahogy az évek során a világra rácsodálkozó nagy szemei már gyanúval szemléltek minden találkozást. Megtanulta hogy a varangy is lehet királyfi és hogy a királyfi is lehet varangy. Egyre inkább megválogatja kiszemeltjeit, de sosem hátrál meg a kihívások elől, mindig is szerette a lovagi torna izgalmait. Szereti ízlelgetni a világot, szeret bekopogni minden házba, hátha talál valami kincset és nem szereti ha nem tudja, hogy merre menjen és kit kísérjen. Tudja, messze még az itt a vége, fuss el véle, így boldogan, dalolászva mendegél tovább a sárga köves úton.