életkép (kicsit máshogy...)

Vizsgáknak vége. Fekszem az ágyamon, laptop előttem. Bal kezemmel támasztom a fejem, jobb kezemmel semmit teszek a neten. Egy üveg sör az ágy mellett, a tv szól és a macinacimban vagyok. Legnagyobb örömöm, hogy a fodrász után illatos és sima a hajam, emellett a legnagoybb problémám, hogy kimenjek-e pisilni, vagy adjak-e még a lustaságomnak egy kis időt. És egy cseppnyi lelkiismeret-furdalásom (köszi, nézsi:-) sincs, hogy ilyen nagy dolgokkal kűzdök ebben a pillanatokban. Vajon youtubon nézzek baromságokat, vagy a tv-t kapcsolgassam?

1/2

Érdekes. Mindennél jobban vágyom egy társra, akivel igazán megoszthatom az életem. Az apró, buta momentumokat, hangulatos helyeket, zenéket, emlékeket, filmeket, gondolatokat, érzéseket, mindent, ami hozzám tartozik. Odaadnám az egyik felemet. És itt van egy blog, ahol megoszthatom mindezen dolgok nagyrészét, sok emberrel. Tudom, nem úgy, mintha egy konkrét személy lenne, de nekem ez a blog mindig is azt jelentette h nem vagyok egyedül. Hogy van kint valaki, több valaki, aki itt van, és megoszhatok vele bármit. Most mindezek ellenére bezárkóztam előle. Sokszor jutnak eszembe, amiket leírhatnék, de valamiért nem teszem. Azt hiszem egy valaki kell, aki öleléssel is jár, meg tekintettel, meg érintéssel és hanggal. Biztonsággal.

"Szerelemről beszélni olyan, mint építészetre táncolni."

Szerintetek?

Szerintem azért meg lehet próbálni...

életkép

Az élet nem igazságos. Ez néha kifejezetten dühítő, néha csak szomorú, de mindenképp bele kell törtődni. Nem mindig az gyógyít meg, ami az egyértelmű lenne. Nem mindig a közeli barát az, aki a segítséget nyújthatja. Pedig ő mindig ott van, nyújtaná is, de valamiért nem ő a megfelelő. Néha valaki olyan kell aki felborít, aki új, aki kiszakít abból, amiben nap mint nap benne vagy, és amiből ha belehalsz sem tudsz egyedül kimászni. Olyan mint, amikor egy hatalmas sártócsában vagy, először megpróbálsz kisétálni, de lehúz. Aztán négykézláb próbálkozol és végül már a földön kúszol, de nem haladsz előre. Ott állnak körülötted a segítő arcok, bíztatnak, őszintén szeretnék, h sikerüljön, és nyényleg bármit megtennének, de hirtelen megjelenik egy kéz, ki tudja miért pont az és hogy miér épp ő, de megfogod a kezét és szép lassan kihúz a masszából. A kéz igazából fel sem fogja, hogy mit tett, és hogy öntudatlanul is hős lett. Akit megmentett, az egyszerűen csak boldog, hogy végre meglátta azt akinek megfoghatja a kezét, és hogy elindult kifelé. És aki a körben áll, nem érti, hogy ő miért nem tudta megmenteni, hogy mit tehetett volna még, valahogy máshogy. Egy percre elszomorodik, hogy kevés volt hozzá, de aztán ráeszmél, hogy a lényeg, hogy már senki sincs a sárkupacban. A kérdés, hogy kinek mikor melyik szerep jut.

düh

Olyan düh, ami hosszú idő alatt folyamatosan ott él benned, valahol mélyen. Néha elfelejted, egy idő után abszolút nem kéne, hogy éljen, de mégis, ha valami felidézi, eszméletlen erővel tör fel, és kikiáltanád az egész világnak, hogy NEM ÉR!!!!! Az évek vagy hónapok alatt megfogalmazott mondatok a fejedben, a tekintet amit a másik megérdemelne, az érvek amiket sosem mondtál el, mert a pillanat, amikor alkalmad lett volna rá, lesokkolt. Már nem a mindennapjaid része, de héha olyan élénk mintha csak tegnap történt volna minden. A legelején megpróbálsz józanul és higgadtan gondolkozni, nem haragudni a másikra, hiszen jó érzés nem haraggal elválni. Aztán gondolkozol. És csak gondolkozol. Eljön a fázis, amikor valahogy hárítanod kell, valahogy el kell magadtól távolítani a problémát, különben visszavonhatatlanul beléd ég. Ilyenkor kezdődik az irracionális düh. Amikor arra vágysz, hogy csak egyszer, csak egyetlen egyszer üljön le veled szembe, te belenézhess a szemébe, és elmondhass mindent amit gondolsz róla, jót, rosszat, mérget, dühöt, szeretetet, mindent amit érzel. Aztán évek múlva, már nincs benned méreg, vagy sértettség, csak egy kis lappangó düh, egy higgadtam formában, főleg az iránt, hogy soha nem mondhattad el neki, mit érzetél és gondoltál akkor régen.

2008

Szval eltelt egy év. Olyan gyorsan, mint eddig még soha. Nagyon sok helyen voltam és elég sok minden történt. Nézzük csak...

...volt egy nagyon rossz vizsgaidőszakom, aztán egy nagyon rövid szorgalmi időszakom, és aztán meg egy elég sikeres júniusom, aminek köszönhetően jó sok pénzt kaptam azóta az egyetemtől, és újra éreztem, h képes vagyok teljesíteni ha valóban akarok.

...Alicantéban kezdtem az évet, ami egy elég jó évkezdésnek számított. Mindig a részem lesz és élesen él bennem minden egyes részlete.

...volt egy nyaram, amikor összesen három hetet töltöttem itthon, a többiben utazgattam és sok mindent láttam: É-Olaszország, Írország, Athén, Stockholm(már novemberben)

...belekukkantottam Nézsi múltjába pár nap erejéig, és ez csak keveseknek adatik meg!!

...megvolt a 10dik evezőstáborom, ami még mindig nem változott semmit. Különleges volt, közel kerültem Gyapihoz, ami azóta is tart, sokat beszélgettem Ákossal, láttam megnyílni három év után egy zárkózótt embert, és mint mindig, sokat tanultam az ügyes-bajos, kusza kapcsolataimból.

...letisztáztam pár letisztázatlan viszonyt, és sikerült konfliktus és nagyobb veszteség nélkül kijönnünk belőlük.

...létrejött a "Nándi-buli" fogalom, főleg Holdudvarban, és eszméletlen nagyokat táncoltam Gyapival. Kevés olyan buli van, ami olyan intenzív emlékként él bennem, de az a pár buli, mindenképpen közéjük tartozik!

...elég sok emberrel ismerkedtem meg az év alatt, hol jó tapasztakat, hol nem túl jó, de egy biztos: nincs jogom azt mondani h velem nem történik semmi, és hogy senkinek sem kellek.

...összeköltöztem a zseniális Zsongó-dongóval, amitől az elején - valljuk be - kicsit tartottam, mert a tapasztalataim e téren nem túl jók, de jobban nem is sülhetett volna el. Imádom őt, imádom a lakást, és imádom a szobámat. (bár most ismét üresek a falak, de ez nem sokáig lesz így)

...a saját bőrömön tapsztaltam, h az ember mindig okozhat meglepetéseket. Egy szeptemberi délután, két kávé a Nyugiban, és egy barátság vége. Nem beszéltem róla egy darabig, aztán talán túl sokat is, de túllépni még nem sikerült, csak ott mélyen belül emészt szép fokozatosan.

...amit a legjobban bánok: sok meg nem írt email és üzenet a kintieknek, hogy tudják, nem felejtettem el őket, hogy nincs hét, h ne jutnának eszembe.

...hosszú idó óta az első olyan év amikor nem voltam kapcsolatban senkivel. Asszem jó sok fázison mentem keresztül, a szánalmasan vágyakozótól a nyugodt beletörődésig, de majd jön, amikor jönnie kell.

...emberek elvesztek, vagy mebántottak, vagy éppenséggel jöttek és mosolyt hoztak, és vannak páran (csak kevesen) akik mindig ott vannak. Egy aki most beteg, egy akinek ma van a szülinapja, egy aki most boldog, egy egri csapat, egy örök fiú, egy elkötelezett fiú, és egy "tanár bácsi".

Így zártam a 2008-at és léptem át 2009-be. Fura volt ez az év. Nincs okom azt mondani, h nem volt jó év, de mégsem érzem azt h jó volt. Sűrű volt. Hullámvölgyekkel teli és mozgalmas. Kíváncsian várom mit hoz a 9es szám.

welcome back

Visszatértem a világháló körforgásába! Laptopom mintha új lenne, töltője tökéletes, és még ki is tisztították!! Már csak a januárt kell túlélnem!!:-)