düh

Olyan düh, ami hosszú idő alatt folyamatosan ott él benned, valahol mélyen. Néha elfelejted, egy idő után abszolút nem kéne, hogy éljen, de mégis, ha valami felidézi, eszméletlen erővel tör fel, és kikiáltanád az egész világnak, hogy NEM ÉR!!!!! Az évek vagy hónapok alatt megfogalmazott mondatok a fejedben, a tekintet amit a másik megérdemelne, az érvek amiket sosem mondtál el, mert a pillanat, amikor alkalmad lett volna rá, lesokkolt. Már nem a mindennapjaid része, de héha olyan élénk mintha csak tegnap történt volna minden. A legelején megpróbálsz józanul és higgadtan gondolkozni, nem haragudni a másikra, hiszen jó érzés nem haraggal elválni. Aztán gondolkozol. És csak gondolkozol. Eljön a fázis, amikor valahogy hárítanod kell, valahogy el kell magadtól távolítani a problémát, különben visszavonhatatlanul beléd ég. Ilyenkor kezdődik az irracionális düh. Amikor arra vágysz, hogy csak egyszer, csak egyetlen egyszer üljön le veled szembe, te belenézhess a szemébe, és elmondhass mindent amit gondolsz róla, jót, rosszat, mérget, dühöt, szeretetet, mindent amit érzel. Aztán évek múlva, már nincs benned méreg, vagy sértettség, csak egy kis lappangó düh, egy higgadtam formában, főleg az iránt, hogy soha nem mondhattad el neki, mit érzetél és gondoltál akkor régen.