Volt idö mikor még nem voltál,
S nem éreztem, hogy fájna majd ha nem volnál;
és most látod, féltelek, őrízlek, védelek;
Mert lesz idö meglehet, hogy nem leszel már.

Voltak, akik szerettek, úgy hiszem;
Ma sem tudom végül miért hagytak el;
De téged most már féltelek, szeress úgy hogy jó legyek;
Örizz meg - elveszek ha nem figyelsz rám!

Változnak az évszakok, rossz idők, szép napok;
Bujj hozzám, ne hagyj el;
Ha én mennék, ne engedj el.
Változnak az évszakok jó idők, rossz napok;
Bujj hozzám, ne hagyj el;
Ha én mennék, ne engedj el!

Probáltam másokkal, máshogyan;
Ma egyik is, másik is messze van;
És véletlen, úgy lehet, de téged már féltelek;
őrizz meg, elveszek, ha nem figyelsz rám!

Ha itt maradnál, nem indulnék még én sem
Ha elindulnál, nem lenne érkezésem
Hová is mennék, hová is lennék egyedül én
Nélküled nem kell útlevél

Az otthon ott volt ahol bejártunk
Mindent százezerszer már
S apánkat kértük, hogy vegyen fel most az egyszer
Mert magasról más lesz a táj

Az otthon itt van ha jössz mellettem
Még ha nem is nézel rám
Tudod már régen észrevettem, hogy szemedben
Én hazáig látok simán
Ellátok simán
Rádnézek néha némán
S az otthon visszanéz rám

Az otthon ott lesz ahol megállunk
Ki régen felvett rég nincs már
Magunkban súgjuk csak: tegyél le mert ma végre
Megtaláltuk, más lett a táj

Refr.:
Egy szívhez szalad sok kis ér
Sok szivet hajt egy cseppnyi vér
S ha messze lennél... Ooh
Elég lesz mindig négy liter
Hazáig elmész ennyivel
Ha menni kell
De most jönnöd kell

Az otthon ott van ameddig ellát
Vaksötétben két szemünk
Vak lovak vagyunk az éjben
Nincsen út és nincs kötél sem
De mi el mégsem tévedünk

Hazajár minden emlék, hazaszáll
Hazavág mindent ez a laza száll.

Hazaértünk, hidd el

5 hónap

Ma öt hónapja volt az első csók. Innen számoljuk, de igazából, az igazi kapcsolat nem akkortól kezdve él. Ez a csók arra kellett, hogy már ne hátrálhassunk ki csak úgy, félelemből, lustaságból. Megcsókoltuk egymást, és ezzel jeztük, hogy szeretnénk jobban megismerni a másikat. És megismertük egymást. Nem ment könnyen, egyik napról a másikra, de izgalmas volt, mindig felvidított, és egyre erősebbé vált. Aztán jött egy karácsony, egy szilveszter és egy elseje. Számomra onnantól egy férfi és egy nő kapcsolata. Stabil, biztos, nyugalmat adó igazi kapcsolat. És ez tart azóta is. Nem mindig könnyű, nem mindig biztos, de ott van bennem, megmásíthatatlanul. Ha beszélgetünk, ha időt töltünk együtt, bármit meg tudunk oldani. A héten sokat tanultam. Nagyon tanulságos volt a szerdai beszélgetésünk. Rájöttem, hogy még nekem is nagyon sok mindent kell tanulnom. Muszáj energiát hagynom a vele töltött időre. Egy dolog h ő megérti ha fáradt vagyok, és hogy most muszáj sok időt és energiát fordítanom a barátaimra, de ő mégjobban megérdemli. Nem szabad elfelejtenem, hogy csak azért mert megértő, még szüksége van odafigyelésre, visszajelzésekre, beszélgetésekre, és arra hogy ne legyek mindig hulla mikor vele vagyok. Most már tudom.
Az ötödik hónap. De még nincs vége. Még sokat kell tanulnom tőle. Várom a folytatást...

Dsida Jenő - Pillanatfelvételek az életből

Van, aki elmegy,
van, aki itt marad.

A haladó nevet,
a haladó feled,
ha nincs is kézbe kéz.

Az ittmaradó ír,
és néha-néha sír,
és néha messze néz...

A mese vége mégis
örök-szomorú, szent-egy:

van, aki itt marad,
van, aki elmegy - -

Nagyon jó volt látni!
És nagyon szép volt...

Félek, hogy mi fog történni ma este. Meg fog-e valami változni. A fél évvel ezelőtti emberekből megmaradt öt. Nem baj, hogy csak ők maradtak, nem véletlenül, de ezt mostmár nem akarom elveszíteni. Tudom, hogy mind a 4ükkel meg fog maradni az a kapcsolatom, ami most is meg van, és mind a 4gyel különböző, de együtt is szükségem van rájuk! Nem akarom, hogy ez tönkremenjen, ennyit nem ér egy angol szakest. (tudom, nem csak arról van szó..) Bízom bennük, remélem helyesen ismertem meg őket, és hogy holnap helyre rázódik a dolog...
A másik, hogy tanácstalan vagyok. Most, mondhatni, blogon üzengetek. Nem tudom, hogy jó-e ha felmegyek hozzád, ha hívlak, ha ott vagyok melletted. Az elején tudtam, mert megmondtad, hogy nem akarsz egyedül lenni. De most már elbizonytalanodtam. Csinálom azt amit eddig, és remélem jobb mint a semmi.
Kíváncsi vagyok a holnapra is, a nyárra is, a következő évre is. Azt hiszem, most mindegyik egy kihívás. Abszolút nem érzem, hogy bármelyikhez is elég lennék. Holnaphoz sem, mert azt nem befolyásolhatom, a nyárhoz sem mert egyszerűen kevés lesz az idő és a lehetőség, hogy mindenkivel annyit legyek mint amennyit szeretnék, és a következő évhez sem, mert ahhoz meg még nem vagyok elég önálló és talpraesett. Nagyon radikálisan fognak változni a dolgok, és ezektől mindig félek. Lassan szokom meg a változást és nehezen viselem. És nyűgös vagyok, mert fáj a hasam...