Tuesday, June 30, 2009

Nyárkezdet

Amúgy csomó jó dolog történt velem a héten, gondoljunk inkább ezekre. Kezdjük ott, hogy az elmúlt héten alig tettem ki a lábam a lakásból. Nem hívtam szinte senkit, alig néztem netet és nem válaszoltam az smsekre. Viszont rendet raktam a szobámban, tavaszi nagytakarítást tartottam (így nyáron), kiszortíroztam a ruhákat, majd minden egyéb kacatot is és az utolsó kis szögletről is letöröltem a port. Közben megnéztem Az elnök emberei második évadát és sok más filmet is. Pihentem és aludtam sokat, beszélgettem szülőkkel, bátyámmal, és a fejemben is takarítottam. Szombaton csak hogy egy kis természetes fényhez is jusson a bőröm (amiből inkább csak eső lett) lementünk balcsira családdal, hiszen ki kell használni a füredi bor és hal napokat. A bor részét kellőképpen sikerült is kihasználni, az utóbbit már kevésbé, de helyette voltunk iszonyat jó kávézóban, ettem Zorba kedvencét (süti), ami az évszázad eddigi legjobb sütije számomra és kóstoltam finom Légli Géza Merlot válogatást. De az est legnagyobb eredménye, hogy megsimertem egy srácot aki tud segíteni a szakdolgozatom elkezdésében és még az is előfordulhat ha ügyes vagyok, hogy majd segédkezhetek az új borgalériájukban. A teraszon lelkiztünk bátyámmal meg papámmal, aminek az eredményét újra és újra a fejembe kell vernem, hogy ne legyek lusta megtenni azt, amit kell és amit akarok.
A lényeg, hogy nagyon jó hét volt, igazi jó kis nyárkezdet!!
ma este elcsöndesedtem kicsit... vagy megijedtem. Vagy mindkettő.

Tuesday, June 16, 2009

"A jakuzzi az új puncimágnes"

Sosem titkoltam, hogy milyen környékről származom. Az anyagi és társadalmi helyzetem biztos sokat segít a fentebb idézet mondat megértésében, hiszen jelentsük ki: ez az igazság. Az én puncimat is marhára vonzza egy nagy jakuzzi meleg, bugyborékoló vízzel, a kérdés inkább az, hogy ki vár a vízben. Mert ha egy jóképű 25-30as, (sok pénzzel, jó kocsival) érdekes munkával és egészséges életképpel, akkor még szép hogy "bizsereg a nunim" (csak, hogy klasszikust idézzek), de sajna a valóság visszabasz a földre a képzelgéseimből. Mert ha van is ilyen, biztos, hogy a kormány egy titkos szervezete bezárta egy üvegbúrába és mutogatja a nyugati nagyhatalmaknak, hogy bibibe nekünk van ilyen példányunk, vagy egyszerűen elbújnak a jakuzziukba, hogy meg ne rohanja őket egy női méhraj. Ha meg nem egy emberileg elfogadható pasi vár a jakuzziban, akkor maga a morajló kád tényleg puncit vonz, de a nő egyébb részeit - amik nem tartalmaznak szilikont - tuti nem.

"Optimistább lett a japán jegybank"

Hát igen, az optimizmus nagyon jó dolog. Főleg a japánoknak, bár az senkinek sem árt. Pláne ha a jegybank optimista. Az csomó boldogabb brókert (ők dolgoznak ott?) eredményez, így az ő feleségeik is boldogabbak lesznek és a gyerekeik is és már kész is van az optimista, mosolygós társadalom. Mi is kijelenthetnénk, hogy optimistább lett mondjuk a BKV. Az egy hasonló menetű ok-oksági következtetésben nagyon sok ember boldogságát jelentené.

"A gettóban is lehet egy szép napod"

"Szegregáció ellen küzdő rapperek és beatboxoló ötévesek a Mátyás téren" fel-le járkálnak, csak küzdenek és beatboxolnak. Ez is a "kiállunk a jogainkért" egyik formája, és híven vallják, hogy bár a gettó és puttó szavak nem véletlenül hasonlítanak oly nagyon egymásra hangalakban, ők akkor is szépen és békésen éldegélnek sanyarú életkörülményeik közt. Hisz az ég kék (már amikor), a nap süt (ha éppen nem esik), a Mátyás téren van hely bőven a békét hirdető sportot gyakorolni és még az igényesebbnél igényesebb rap zenére is nagy a kereslet. Egy szép naphoz egyéb nem is kell.

(és amúgy ne ijedjetek meg, minden rendben a fejemmel:-)

"Az automaták nem kajálják az új 200-ast"

Szval a tegnapi naptól bevezették új, gyönyörű 200asunkat, hogy ha esetleg valakinek olyan könnyű lenne a pénztárcája a gazdasági válság miatt, akkor az újonnan kinyomott fémtömegek majd biztos jól beválnak nehezéknek. Amúgy szerintem szép lett (bár még közelebbről nem vizsgáltam meg) csak egyetlen baja, hogy így kétszer olyan hosszú lesz minden kasszánál a sor, mert a nénik igen nehezen fogják tudni megkülönböztetni a 100asoktól, de sebaj, mert majd jól át is lehet őket vágni vele. A fő, hogy lehet miről írni a sajtóban.

csak úgy

Az első mondanivalóm, hogy nagyon súlyos a klímaváltozás északi-sarkot érintő hatása (vagy mi), és ez igen érzékenyen érinti a természetbarát lelkemet, és szívesen megmenteném a kis eszkimókat és jegesmacikat, így a mai napon ünnepélyesen bejelentem, hogy megkezdem környezetvédő életmódomat (de előbb még beülök a klímás kocsiba és elpufogunk a vadasparkig) De ezt mind csakis nézsi kedvéért:-)

Amúgy meg éppen nézsivel ülünk a TIKben, egymás mellett netezünk és velünk szemben az a srác ül, akivel kb 1 hónapja elhitettük a jatéban, hogy testi-lelki kapcsolatban élünk és amúgy is egy orgiatanya a lakásunk.