és most neki kezdünk a halloween jelmez elkészítéséhez.... kíváncsi vagyok mi fog kisülni belőle:-D

TT

Kerestem a képeket a wiwre, és a Thanksgiving at my place mappában rábukkantam pár videóra. Bevallom szeptember óta valahogy nem szeretek arról az időszakról nosztalgiázni, de ez most valahogy nagyon megérintett. Akkor, ott, mindenki ott volt. Az igazi felállásában volt a csapat. Párok együtt, barátok együtt, senki közt nem volt érezhető feszültség, olyan igazi nagy társaság volt. Amikor tudtam, h ha van egy félóra szünetem akkor ott van pár ember (nem csak 1 v 2) akiket bármikor felhívhatok. Nem mindenkit ismertem egyformán, sőt, a legtöbbjüket akkor még igazán nem ismertem, de azt tudtam biztosra h ott vannak. Béke volt, meg sok nevetés, sok őszinte és nyílt beszélgetés. Egész estéket töltöttünk el tulajdonképpen a semmivel, de mégis a legjobb estéim közé sorolom őket. Igaz volt? Bevallom, azóta nem könnyű elgondolkozás és kétely nélkül kijelentenem, de mégis, akkor az igaz volt. Amit én éreztem az biztos h az volt. Az egy másik dolog, h utána mik történtek, hogy ki hogyan változott meg, ki kit bántott meg. Kiváncsi lennék, hogy bennük hogy él annak az időszaknak az emléke. Vajon ők képesek túllépni az azóta történt sérelmeken, és tisztán visszagondolni azokra az estékre? És arra mégjobban kiváncsi vagyok, h elfog-e valaha jönni annak az ideje, h erről őszintén beszélgessünk bármelyikőjükkel.

Rám lett parancsolva h nagyon gyorsan kezdjek el újra blogolni és h cseréljem le a wiw képeimet mert már unalmasak:-)

at night

Éjszaka teremnek a világmegváltó gondolatok. Igazából marhára el vagyok telve azzal h jajj milyen szar nekem, szegény én, egyedül vagyok, szükségem van erre, arra, bla bla bla... Ez annyira nem vezet sehova, h az már hihetetlen. Elegem van, unom magamat. Unom azt mondogatni, h Köszi, megvagyok. Nem ígérek semmit, mert a nagy fogadalmakban nem vagyok jó, de igyekszem. Például, h kevesebb olyan dolgot tegyek, amit aztán nem tudok elszámolni önmagammal, így az őszinteségem is csorbul valaki felé. Igyekszem jobban figyelni a világra, a körlüttem lévő emberekre. Szeretnék újra közelíteni aféle, aki akarok lenni, és nem csak ülni, bámulni, és hagyni h legyen a nagy semmi. Kár h az ember nem tudja valóban seggbe rúgni saját magát!

apró momentumok

Érdekes, hogy milyen dolgok esnek igazán jól az embernek. Egy lementett bejegyzés, figyelem és kedvesség két, tul.képpen idegen tanártól, egy hirtelen ölelés, hogy minden kedden tesi után találkozom lacival és pontosan tudja az akkori rutinomat, és végül egy mondat: "de mi mindneképpen találkozzunk!!" Ezekre gondolok, és máris moslyogok...

igyekszem

Írni kéne.... történtek dolgok.

Egy embert elengedtem. Már nem tartom a barátomnak, és nem is vágyom rá h az legyen. Már nincs gyomorgörcs mikor meglátom, csak egy gúnyos kis mosoly a szám sarkán és egy kis szomorúság.

Egy lehetőség elveszett. Igen, lelkes voltam az elején, olyan pont jól. Igazán szívből adtam volna egy esélyt a dolognak, elég erősnek éreztem magam ahhoz h megkűzdjek a nem túl optimális szituációval (szeged-békéscsaba-pest), kis gombóc a gyomorban, és sok türelem, h hátha csak idő kell a dolognak. Hát nem. Egyszerűen az ő részéről is ilyen hozzá állás kellett volna, ami nem volt meg. De tőle legalább kaptam egy smst, amiben kifejtette szépen és tisztességesen h köszi mégsem. Igaz, nem személyesen közölte, de az eltűnésnél ez is jobb. Minden csak viszonyítás kérdése. Sajnálom, de igazából nem lettem tőle különösebben rosszul, most úgy stagnálás van.

Össze kéne kapnom magam. Erőt venni magamon, olvasni, beadandót írni, órára járni, és nem hagyni h elengedjem magam. Feltöltődni türelemmel, figyelni az emberekre. (És ismét le kell szoknom a száj rágásról....)

De vannak ám jó dolgok is. Nagyon jók. Ott van a colour of the wonderful world (alias nézsi), akivel - különösebb érzelgősség nélkül:-) - nagyon jó és nagyon fontos, vera boldog, és hamarosan látom, valit egyre jobban imádom, és rájöttem h nagyon sok mindenben hasonlítunk egymásra és holnap még borozós szülinapra is megyünk. Öröm táncot most épp nem tudok járni, morcos lettem vmiért írás közben, de ha jól belegondolok, akkor nem nagyon panaszkodhatok semmiért... Csak fel kéne magam pofoznom az álomvilágból.

Ja, és immár biztos: terápiás hatással van rám a reggae buli. Kénytelen vagyok többet járni, kizárólag az egészségem és lelki egyensúlyom miatt. Orvosilag ajánlott, nem tehetek róla...

butterfly

Ha nem lesz belőle semmi akkor is megérte, mert végre érzem másnap a gombócot a hasamban!!

Hello Gagarin

Annyira jól elterveztem az elmúlt két nap alatt h miket fogok postolni. Hogy végre kiírom magamból az utálatot, a semmilyenséget, a kedvtelenséget, az egyhangúságot, és a vágyat a változásra. Egyet meg is írtam mert az nem változott és sajnos egy darabig még nem is nagyon fog. Nos, a többivel már gondban vagyok. A tegnap este után asszem nem nagyon van jogom (sem életerőm) lázadozni életem szürkesége ellen. Tökéletesen frenetikus este volt. Nagyon nagyon jó volt a koncert, végre Nézsivel, nagyon jó volt olyan zenére táncolni (PASO), és iszonyat jó volt végre emberek közt lenni. És még hab is volt a tortán, nem is kevés. Nem álltam még teljesen vissza, nem lettem jól egyik napról a másikra, de az biztos h kizökkentett abból az elég mély gödörből, amiben eddig voltam. Szval a nihilli, világfajdalomtól teli bejegyzéseket későbbre hagyom.

...én nem akarok korrekt lenni...

Nem akartam erről írni. De muszáj leírnom, kiküldenem a világba, egy csöppnyi reménnyel hátha elolvassa, mert különben csak őrlöm magamban, egyre jobban haraggá alakul, márpedig ezt tényleg nem akarom. Mert igazságtalan volt. Fél évig kapcsolat, igazi mély őszinte kapcsolat, aztán csúnya szakítás, sok-sok hiba és bántás, majd ismét barátság, helyre állt a béke. Vagy mégsem? „Külön utakra tévedtünk, ez már nem az a barátság, mint volt”. Az után az 1 óra után, amit utoljára töltöttünk egymás társaságában, azt kell h mondjam h ez már semmilyen barátság sem. Szép magyarázatok, h miért is, meg h ő nem akar megbántani, és a jelmondat: „én csak korrekt akarok lenni”. És ezzel ő köszöni szépen, tiszta lelkiismerettel távozna az életemből. Márpedig ez így nem fair. Az elmúlt egy évben mindig ott voltam, ahogy ő is nekem, bármiről tudtunk beszélni, és beszéltünk is. „Nem állt helyre a bizalom tavaly óta”. Ez az a mondat, ami a leginkább fáj. Mert vagy nem igaz, és csak kifogásként használta, vagy egy éven keresztül elég jól álcázta, h nem bízik bennem. És egyik variáció sem esik túl jól. Tudom, h ismerem, tudom h olyan dolgokról beszélt nekem, amikről keveseknek. És mi a helyzet az én bizalmammal? Mert hogy egy éven keresztül én bíztam benne, h bármit elmondhatok neki, és h ő is nyíltan és őszintén van benne ebben a barátságban. De mint már tudjuk, buta módon tévedtem. Az h ezt felhozta kifogásnak, az egész elmúlt egy évünket kérdőjelezte meg és ezt nagyon nehezen viselem. Nehezen viselem, h szánalmasnak éreztem magam, h én hülye mit próbálkoztam két hétig, h találkozzunk, nehezen viselem, h egy ember, aki 2éve elég erőteljesen benne van az életemben egyszer csak azt mondja, h bocsi, már nem tartok igényt a barátságodra, és végképp nehezen viselem, h ennyire mélyen érint a dolog. Én úgy álltam fel, h nem akarok rá haraggal gondolni, nem akarom semmissé tenni ezt az egy évet, de elég nehéz nem így hárítani. És utálom, h akárhányszor meglátom görcsbe rándul a gyomrom és szar kedvem lesz. Utálom, mert nem érdemli meg. Utálom h kimozdított a mederből, és végképp utálom h egy időre elvette az idealizmusomat. Kell idő h ne legyen bennem harag és sértettség. Nem akarok korrekt lenni, jogom van egy kicsit felháborodni.