"ha utánuk indulok, mondjuk bárhová"

Kicsit elakadtam. Valahogy nem jönnek a gondolatok. Ez hazugság. A gondolatok jönnek, csak vagy nem tudom megfogalmazni, vagy nem írhatom ide le őket. Kéne egy tabula rasa. Vagy mégsem. Egy tisztogatás kéne. Jó alapos söprögetés az életemben. A fölöttem/fölöttünk lebegő szelemekből, bevallom, már elegem van. Ott vannak nap mint nap, a sok 'nem kellett volna', 'miért így volt?'-ok... már unom. Kéne egy ember, egy fiú, aki senkihez nem kötődik az életemben. Csak hozzám. Aki azt ismeri aki most vagyok, és nem azt aki voltam, és amit tettem. Türelmesen várok rá.