Már elég régóta nem vagy gyerek, ideje lenni felelősséget vállalni a tetteidért. Tudnod kéne, hogy annak, amit mondasz súlya van. Ha azt mondod, hogy igazán különleges barátod vagyok, akkor az azt jelenti, hogy bízhatok benned. De mégsem. Ha azt mondod, hogy te mindig őszinte vagy, akkor elvileg mindenkinek nyíltan megmondod, amit gondolsz és nyílt lapokkal játszol. De te még önmagad előtt sem vagy őszinte. Vajon miért van az, hogy hullanak mellőled a barátok? Vajon miért van az, hogy bármikor beszélgetek rólad valakivel mindig elhagyja a számat, hogy "nem értem miért lepődsz meg rajta, hiszen tudod, hogy ilyen..." Én szeretlek és tudom, hogy fontos vagyok neked, de ha így folytatod felégetsz magad körül mindent és egyedül maradsz. Képes leszel valaha szembe nézni önmagaddal és azt mondani, hogy "bocs, ezt elbasztam, én vagyok a hibás"?