Mikor megtudtam, hogy vera egy nappal később jön, egyrészt szomorú voltam, másrészt elgondolkodtam, hogy vajon miért történt így... Ilyenkor mindig kiderül, hogy az ilyen dolgok nem véletlenül történnek, mint ahogy most sem. Tegnap este sokminden kiderült. Például az, hogy mégsem kezelem ezt a kis dolgot bajor barátunkkal oly tökéletesen mint ahogy gondoltam és terveztem. Eddig kétely nélkül (na jó, vhogy mélyen éreztem) hittem, hogy tökéletesen ura vagyok a helyzetnek, én sem akarok többet és ez így nagyon jó. De megint én voltam a hülye, mert pontosan tudtam, hogy ez veszélyes, nem hiába mondtam el mindig akárhányszor erről beszéltem, hogy jó ez így csak figyelnem kell magamra. Hát nem figyeltem eléggé... És valamiért az a legrosszabb h nem is ismer. Fogalma sincs arról, hogy ki vagyok és nem is akar megismerni. Így meg mi értelme van bárminek is köztünk. Szval asszem ezennel első kis kalandomnak vége.
De igazából nem is e miatt annyira fontos a tegnapi este. Nagyon köszönöm hogy ott voltál tegnap mellettem! És úgy ahogy kellett, és jó volt beszélni olyan dolgokról, szükségem volt rá nagyon. Leírhatnám mégegyszer h miért, de pontosan tudod. Néha kell. Szval egyszerűen köszönöm.
Meg rájöttem még valamire. Hogy hiányzik az olyan társaság ahol az emberek valóban ismerik egymást... Nem csak felszínesen, hogy ki mit csinál épp az életében, milyen kalandjai voltak már, és hogy mit mutat a világnak. Hanem amikor, ismered az embert... Ez itt nincs meg, és nagyon hiányzik. Ha belenéznek a szemembe, nem tudják mit látnak.