"- Először furcsa volt magammal beszélgetnem. Mármint... érti... belenézni a szemembe és hallani a hangomat. Nem egy megszokott dolog. De aztán megnyugtatott annak a masinának az egyenletes pittyegése. Így már sokkal higgadtabban tudtam odamenni a többeikhez is. Mindig ideges vagyok, amikor el kell utazzak valahová...
- ...és nincs visszaút.
- ...és búcsúzkodnom kell. Tudja, kiskoromban sok ember ment el úgy, hogy nem láttam őket viszont. De hát azt mondták, hogy még találkozunk, úgyhogy biztosan úgy lesz. Olyan furcsán viselkednek a többiek. Miért bámulnak rám ilyen fényes szemekkel? Hiszen mi még...
- ...úgyis találkoztok.
- ...holnap is látjuk egymást. Mindig látjuk egymást. Furcsa dolog ez, tudja? Mindenki itt van, egyszerre. Nem sokszor láttam őket együtt. Olyan szépek. És tiszták. Tudja milyen színűek belülről az emberek? Fehérek! Mind felhőszín! Ők különösen. Ők az én felhőmbe öltöztek belül. Főleg most, amikor ők is rám gondolnak és én is rájuk. Világítunk egymásban. Szép dolog ez. Varázslat.
- George...
- Azt hiszem, ez olyan dolog, ami fennmarad. Akkor is, ha már csak a tudatban létezünk majd. Kicsit olyan ez, mint a...
- George!
- Mi ez? Mi ez a sípoló hang? Mi történik? Mi történik velük?? Velem??
- Indulnunk kell, George.
- Tudom. Csak hadd nézzem őket még egy percig."

http://tatjana.freeblog.hu/ - képzelt beszélgetések egy másik világból