Sunday, July 27, 2008
Saving Private Ryan
Még egy film, amin a torkomban a sírás. Még egy, ami után nem tudok megszólalni, és nem értem h más miért tud. Hogy tud utána felállni, bepakolni a mosogatóba, megsértődni h nem akarok még beszélni a filmről, és tovább pakolni a bőröndbe. Minden érzést kivált, amit egy ilyen film kiválthat. Különböző pontok voltak: volt h majdnem felálltam és kimentem, mert nem bírtam befogadni több feszültséget és rettegést. Volt h hangosan felkiálltottam, h "menjél már!!", majd eljött a sírás is. A borzalom minden fázisa megvolt, érthetetlenségtől kezdve haragig, h ilyen miért volt. Szívesen fogadok minden véleményt aki összefügggően tud értelmesen beszélni a filmről, mert én egyelőre képtelen vagyok megfogalmazni bármit is. És mit mondok ha megkérdezik h hogy tetszett a film? Olyan semmit mondó rá minden szó: jó, tökéletes, megrázó, durva, kemény. Főleg azt nem fejezik ki amit most érzek. Beitta magát a bőröm alá. És biztos h ma este nem fogok könnyen szabadulni tőle.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
2 comments:
Azért van ilyen hatása szerintem, mert a többi háborús filmmel ellentétben, ez nem magasztosítja a katonákat és a háború jellegét. Ebben látjuk a haláltól való félelmet, a hezitálást egy-egy ellenség meggyilkolása előtt, a túlélés a fő cél.
Tom Hanks nem kezd el áradozni a feleségéről amikor kérdeznek róla, inkább megtartja magának .. melyik háborús filmben láttál ilyet? Egyikben sem, általában előhúznak egy képet és elkezdenek beszélni a szerelmükről.
Na és melyik filmben látod már az első pillanatokban (utána pedig madjnem fél órán keresztül), ahogy a katona keresi a saját karját?
Teljesen más oldalról közelítette meg Spielberg a háborút, mint az eddigi háborús filmek rendezői, mintegy újraélesztette a stílust az amerikai filmezésben.
Mindemellett rám például nem volt nagy hatással amikor megnéztem ...
Nagyon erdekes, koszonom
Post a Comment