- Mit csinálsz?
- Félálomban fekszem az ágyban, és gondolkodom.
- Miről?
- Magamról. Hogy mennyire gyenge tudok lenni.
- De te erős vagy. Ezt mindenki tudja.
- Csak nem ismernek igazán. De ő igen. Ő tudja, hogy ki vagyok, hogy sajnos néha nevetségesen, és kártékonyan gyenge vagyok. Olyannyira hogy szégyellem magam érte.
- Kártékonyan?
- Az ember gyávaságában nagyon tud rombolni. Öntudatlanul. Mert hiszen ez csak önmagáról szól és észre sem veszi, hogy azt veszélyezteti ami erőt ad neki. És mikor rájön már lerombolt valamit.
- De beszéddel újra lehet építeni, nem?
- Néha beszéddel, néha tettel. De nem jó tanulópénz...